Az 1920-as években a piacra lépett, majd bő 10 év alatt megerősödött, az 1960-as évek vége felé a nemzetközi piacon szintén tényezővé váló Shaw Brothers stúdió 1971-re már érezte a változó idők szavát. Filmezési stílusváltás? Új sztárok felkutatása? A közönségigény kiszolgálása, vagy épp ellenkezőleg, a művészibb megoldások felé történő elmozdulás hozhatná a megújulást? Kétségtelen, igyekeztek lépni, és figyelték, melyik kísérletnek szánt filmjüket miként fogadja a piac. Így jött létre a „Hat merénylő”, amely esetében még a szokottnál is tovább mentek. Értem ezalatt, hogy tajvani filmeseket – igen, a nagy riválisok közül a kisebbeket :) –, sőt, koreaiakat vontak be ebbe a projectbe.
Az alap a japán filmművészet két, számos alkalommal feldolgozott története lett. Az első a Chushingura. (Mi más lett volna? Annyira kézenfekvő választás. 1962-ben Hiroshi Inagaki eposza végighömpölygött szinte az egész világon.) A másik pedig a Thirteen Assassins, melyből 1963-ban Eiichi Kudo csinált művészi és kasszasikert. (Az utóbbi pláne érdekelte a SB stúdiót.) Ha már lúd, legyen kövér alapon rögtön két kiadásban készült el a történet. A kínai nézőknek szánt ment Hong Kongba és Tajvanra, míg Koreába egy külön film készült, ami stílusában is különbözött a hazai piacra szánttól. Más rendezőt is kapott a siker érdekében.
Azért a gazdaságosságról sem feledkeztek el. Szép a kiállítás, de az akkori sztárokat nem hívták szerepelni, a 13 elszánt harcosból pedig nagyjából a fele maradt. Közel 3 órás, netán még hosszabb moziváltozat pedig végképp kiesett a tervezés rostáján.
Szerencsére a SB vezetés amúgy elég diktatórikus stílusa ezúttal alig kapott teret.
Ez nagyon látszik a történetvezetésen és a stíluson. A klasszikus japán helyzeteket ügyesen adoptálták a kínai viszonyokra, számos érdekes és színes részlettel szolgálva a nézőknek. Kifejezetten stílusos, rövidke jelenetek dobják fel a mesét, ami a színészeknek jól jött megmutatni, hogy kardforgatáson túli képességeik szintén léteznek. A végére persze jön a „mindent bele forgatag”, a kalandfilmek kedvelői sem maradnak csalódottak. Sajnos, pont akkor jön elő a Shaw Brothersre számos alkalommal jellemző „jó lesz az úgyis” megoldás. Ugyancsak kapaszkodni kell a nézőnek, hogy kövesse a szereplőritkítás folyamatát, az összevissza vágott jelenetek időnként bibliai homályt árasztanak, és a logika ugyebár nem szokott járni a twilight zónába. A látvány azért megbízhatóan jó maradt a műfajon belül.
Kellemesen fogyasztható a történet, de az igazi eredetiség hiánya és részeg vágóolló miatt kiemelkedésre esélye sem volt.
Ui: Az elérhető rilízeknél nincs egyértelműen feltüntetve, hogy melyik a kínai és melyik a koreai kiadás. A hozzájuk készült angol fordításokban szintén akadnak eltérések. Kissé bosszantó, de semmiképp nem annyira, hogy a filmet tönkretenné. De már magyarítással is elérhető.
