Nagyon vártam már ezt a filmet tavaly, részint a témája, részint pedig rendezője, Gareth Edwards miatt, aki a Rogue One-t készítette 2016-ban (ami nagyon tetszett és bebizonyította számomra, hogy a pasas konyít valamicskét a rendezéshez). Az Alkotó mégsem lett ötcsillagos mozi, bár kétségtelenül különleges produkcióként vonult be a filmtörténetbe. Egyik oldalon nagyon érdekes témát boncolgat, nagyon látványos képi világgal dolgozik, és képes felmutatni egészen jó alakításokat is, a másik oldalon viszont kihagyott lehetőség, rengeteg ki nem aknázott dologgal. Nézzük előbb a pozitívumokat: tetszett, hogy az elképzelt jövőbe az AI fontos szerepet kap, mi több, a robotok az élet mindennapi részévé lépnek elő.
Az is érdekes szerintem, hogy az ember- kontra robotvilág (vagy ember kontra AI) valódi háborúvá fajul, melyben az utóbbi egy nagyon is létező és körülhatárolható területen rendezkedik be (Délkelet-Ázsiában). Ügyesen csinálták meg azt a berendezést is, mely a filmben a Nomád nevet viseli, és képes a levegőből csapást mérni bármilyen földi célpontra. A film utolsó szakaszában ez a bázis lesz a legfőbb célpont és a küzdelmek legfőbb színtere. Érdekes karaktereket is kapunk: Joshua (John David Washington) például a főhős szerepében színes és összetett figurát formál meg, aki eleinte elszánt harcos az emberek oldalán a robotok ellen, majd megtér, és ráébred arra, hogy a robotok valójában nem is ellenségek, sőt saját családját is meghatározzák.
Mint kiderül: szerelme és gyermeke is része annak a bizonyos robotvilágnak, hiszen előbbi a robotvilág legfőbb támogatója (maga Az Alkotó, aki megtervezi őket, és lelket ad számukra), utóbbi pedig (gyermeke), bár testi valójában nem élhet, minden már téren egy robottestben létező entitás. Ő Alphie (Madeleine Yuna Voyles), a robotkislány, akit eleinte célpontként kezel, majd később (megtérése után) gyermekeként oltalmaz és szeret. Az Alkotó legvégső üzenete az, hogy minden, amit ember teremt, az előbb-utóbb emberivé válik, és nem kivétel ez alól az AI sem. A robotok emberi tulajdonságokkal bírnak: vannak félelmeik, káros szenvedélyeik, tudnak nevetni, és vágynak a szabadságra. Kiemelkedő alakítást nyújt a japán származású Ken Watanabe Harun szerepében, aki a robotellenállók egyik vezetője. Ő testesíti meg az említett ambivalenciát: táborában a robotok közt akad idős és fiatal, dohányzó és alkoholt fogyasztó, nevető és síró robot, sőt vannak félelemmel küszködő, oltalomra szoruló egyedek is. Vagyis éppen olyanok, mint mi, emberek, noha fém alkatrészekkel működnek, ám mégis lélekkel megáldva. Aki pedig lelket, egyéniséget és emberi természetet ad számukra, nem más, mint Az Alkotó vagyis a csinos Maya (Gemma Chan), Joshua szerelme. A film zárása drámaivá válik: rengeteg izgalmat és harcot hoz, illetve megható és egyben elgondolkodtató jelenetekkel ajándékozza meg a nézőt. A film után eszembe jutott egy gondolat: Deus ex machina, azaz Isten a gépből, mely arra utal számomra, hogy miként bennünket, embereket is a maga képére formált egy hatalom, úgy mi is a magunk képére hozzuk létre a mesterséges intelligenciát, mely így talán ugyanolyan hibákat követ majd el, mint mi magunk. Aktuális kérdéseket vet fel tehát a film, és már csak ezért önmagában is különleges Gareth Edwards alkotása. Tőlem azért kap négy és nem öt csillagot, mert kiteljesíthette volna jobban az AI mibenlétét, és árnyaltabban is bemutathatta volna a mesterséges intelligenciát. Ennyiben kihagyott lehetőség, mégis erős alkotás.
67 Az Alkotó (2023)
akció | dráma | kaland | romantikus | sci-fi
Egy háborús konfliktus közepette, amelyben az emberiség a mesterséges intelligencia erői ellen harcol, Joshuát (Washington), a különleges erők tapasztalt volt ügynökét az... több»
Szereplők: Allison Janney, Ken Watanabe, Gemma Chan, John David Washington, Ralph Ineson
