Wes Craven (1939–2015) 1988-ban bemutatott, A kígyó és a szivárvány című filmje szerintem az egyik legmegosztóbb, és talán egyben az egyik legösszetettebb produkciója is volt a rendező úrnak.
Legmegosztóbb abból a szempontból, hogy leginkább két nagy táborra oszlanak a nézői vélemények róla. Egyesek nagyon unalmasnak fogják majd tartani jelen filmünket, míg mások akár odáig is elmerészkednek, hogy minden idők talán egyik legjobb fekete mágiás, avagy woodoo-s filmjeként emlékeznek majd vissza rá. Az én szerény véleményem szerint mindkét csoport állításában van azért némi igazság, bár valódi állásfoglalásra azért se vállalkoznék, mert nem a szívem csücskei a fekete mágiával foglalkozó horrorfilmek.
Emlékszem, még a vhs-korszakban számos alkalommal futottam bele eme film előzetesébe, és hogy mennyire paráztam akkor tőle (de sajnos alkalmam soha nem volt kikölcsönözni anno a tékákból), ezáltal pedig egy életre belém ivódott a film címe. Aztán sok-sok évre rá egyszer belefutottam a magyarországi dvd-s kiadásába, és hát persze hogy meg kellett vennem.
Mivel még akkor is élénken élt bennem az a fajta félelemérzet, amit az előzetese ki tudott belőlem váltani, így ha nem is hatalmas elvárásokkal, de igencsak bizakodóan ültem annak idején neki, és ha jól emlékszem, akkor igencsak nagyot csalódtam végül a filmben. Újabb sok-sok évvel az első megtekintése után gondoltam, időszerű lenne feleleveníteni azt, hogy mi is volt az, ami annyira nem tetszett eme produkcióban. Az újranézése után erre viszont már nem jöttem rá, merthogy egyáltalán nem egy rossz filmmel van itt dolgunk. Ugyanis legalább annyi negatívuma van a filmnek, mint amennyi pozitívuma. Lássuk, hogy mik is ezek!
Egyértelműen a film egyik, ha nem a legnagyobb pozitívuma a hangulatvilága. Hiába öregedett kimondottan rosszul szerintem A kígyó és a szivárvány, az a sajátos atmoszféra, ami belengi az egész történetet, még mindig képes elvinni a hátán eme produkciót. Mindez nagymértékben a film helyszínválasztásának tudható be, ugyanis a legtöbb jelenetét Haiti utcáin forgatták (később viszont a teljes stáb átköltözött a Dominikai Köztársaságba, ugyanis a forgatások ideje alatt véres zavargások törtek ki Haitin).
Továbbá azt is a film pozitívumai közé sorolnám, hogy elképesztően ügyesen találták meg azt a bizonyos aranyközéputat a valóság és a fantázia közt, ezért is gondolom, hogy Wes Craven egyik legösszetettebb filmje ez volt. Ráadásul a film története minduntalan próbálja a nézőt a valóság talaján is tartani, amihez kimondottan jól is illett a filmbéli főhősünk karaktere, akit Bill Pullman alakított. Persze a történet egy pontján átbillen a cselekmény már a fantáziavilágba, de még ezt a részét se mondanám igazán rossznak a filmnek.
Sajnos viszont a film nem szűkölködik a negatívumokban sem, ugyanis, ahogy a filmbéli karakterek egymáshoz állnak, az szinte majdhogynem meg is öli a film atmoszféráját. Sok esetben véltem észrevenni, hogy a történet egyszerűen nem akar építeni a filmbéli karakterek egymás közti dinamikájára. Ezáltal pedig valahogy kissé döcögőssé válik a film történetvezetése. Szerencsére egyszer sem ül le annyira a cselekmény, hogy unalomba fulladjon, de sokszor vált lassúvá az a bizonyos tempó.
Jómagam a film technikai kivitelezéseibe nem igazán kötnék bele, hisz nem egy mai darab, de a fiatalabb generáció számára ez a fajta ábrázolási mód már édes kevés lesz, de én még ezt is jóízű nosztalgiával kezeltem, még akkor is, ha a film számos trükkje valóban rosszul öregedett. Amit viszont kimondottan gyengének éreztem, az a zenei betétek használata volt. Ezúttal Brad Fiedel zeneszerzőnek nem sikerült olyan dallamokat komponálnia a filmhez, amik jól, avagy emlékezetesre sikeredtek volna.
Összegezve: sokszor az volt az érzésem a film nézése során, hogy kissé olyan, mintha egy közepes erősségű Mesék a kriptából történetet vittek volna filmre. Mivel se a woodoo, se pedig a fekete mágiákkal kapcsolatos filmek nem igazán állnak közel hozzám, így ennek a filmnek se igazán én voltam a célközönsége, de a fentebb említett pozitívumai miatt erős három csillagot adnék azért a látottakra.
68 A kígyó és a szivárvány (1988)
A Harvard egyik antropológusát Haitiba küldik, hogy szerezze meg azt a különös port, melyrõl úgy tartják, hogy képes visszahozni az embert a halálból. Miközben a csodaszer után... több»
Szereplők: Bill Pullman, Paul Guilfoyle, Paul Winfield, Cathy Tyson, Michael Gough
