Charlie Brooker forgatókönyve alapján. San Junipero – milyen szép név egy városnak. De nem az, hanem egy program, ami a közeli jövőben lesz látható Owen Harris filmjében.
Történetünk két főhőse teljesen különálló, és teljesen más személyiség. Yorkie (Mackenzie Davis) egy visszahúzódó, csendes, olyan átlagos szépségű fiatal lány, és igencsak szemlélődő típus. Kelly pedig az ellenkezője. Cserfes, bulizós, kicsit őrült, és keményen "éli" az életét... Hol a nyolcvanas, hol a kilencvenes, hol a kétezres években. Mivel a két lány ugrál az időben. Mint mindenki, aki a San Junipero programban akar élni, akár még életében, akár (virtuálisan persze) haláluk után. Csak választás kérdése.
Hőseink ugrálnak az időben, és lassan, de biztosan egymásba habarodnak. Yorkie magányos, szülei kitagadták, mert saját neméhez vonzódik. Kelly majd negyven évig volt házas, férje már évek óta halott, mint ahogyan a lánya is. Ők a csendes elmúlást választották, nem választották a San Juniperot. Kelly viszont már tudja, mit választ, hiszen a valóságban már mindketten közel vannak a halálhoz, jó hetvenévesek, és csak a virtuális San Juniperoban találkoznak fiatalon...
Ám van egy trükkje. Ha halálod után a programot választod, akkor örökre ott élsz, gondtalanul és fiatalon. Yorkie egyértelműen tudja, hogy halála után "élni" akar, ha csak egy gép virtuális programjaként is, ám Kelly hezitál. De a kórházi ágyon, öregen elveszi feleségül Yorkie-t, így a lány választhatja San Juniperot.
Kelly gondolatai a halott férje és lánya körül forognak. A csendes elmúlás, vagy az "örök élet"? Ám meghozza a döntést. Nem egy pörgős mozi, inkább olyan töprengős, odafigyelős, elgondolkodós történet. Mi is átbeszéltük a párommal, ki mit választana, és nekünk egyezik a véleményünk. Érdekes film, és érdemes megnézni. Egy probléma volt. A bevilágítás egyszerűen pocsékra sikerült. Kissé zavaró volt számomra.
