Az utolsó ház számomra egy hatalmas kihagyott lehetőség. Ritkán látok olyan filmet, amely ennyire erős, izgalmas és nyomasztó alapötletből indul, aztán mégis képes fokozatosan elveszíteni mindazt, ami az elején érdekessé tette. Az első fél órában kifejezetten kíváncsi voltam, mert a film hangulata azonnal beszippantott. Volt benne valami kellemetlenül bizonytalan érzés, amitől folyamatosan azt vártam, hogy történjen végre valami igazán meglepő.
Hirdetés
Sajnos nálam ez a nagy pillanat végül nem érkezett meg. Minél tovább haladt a film, annál inkább azt éreztem, hogy ugyanazt a helyzetet próbálják újra és újra eladni, csak egy kicsit más formában. Egy idő után már nem izgultam, hanem inkább vártam, hogy végre kiderüljön, mi értelme lesz az egésznek. Pedig az elején tényleg azt gondoltam, hogy ebből akár az év egyik legjobb sci-fi thrillere is lehet.
Ami különösen zavart, az a szereplők viselkedése. Többször volt olyan érzésem, hogy normális ember egyszerűen nem így reagálna bizonyos helyzetekben. Emiatt nehéz volt igazán együttéreznem velük, pedig egy ilyen történetnél szerintem éppen az lenne a legfontosabb, hogy nézőként bele tudjam képzelni magam a helyükbe. Voltak döntések és reakciók, amelyek inkább azért történtek meg, mert a forgatókönyvnek szüksége volt rájuk, nem azért, mert természetesnek vagy hihetőnek éreztem őket.
A film hangulatát viszont szerettem. Nyomasztó, klausztrofób és időnként tényleg kifejezetten kellemetlen érzést kelt. Ebben szerintem nagyon erős. A látvány is rendben van, és vannak olyan képei, amelyek megmaradtak bennem. Nem az a tipikus látványos horror, amely folyamatosan ijesztgetni akar, inkább lassan próbál rátelepedni az emberre. Ez nálam működött, legalábbis egy darabig.
A színészi játékot sem éreztem mindenhol egyformán erősnek. Voltak hitelesebb, érzelmesebb jelenetek, de néha a párbeszédek túlságosan megírtnak, szinte színpadiasnak hatottak. Ez különösen azért zavart, mert maga a helyzet elvileg nagyon emberi reakciókat kívánna. Sokkal több feszültséget, kétségbeesést és valódi konfliktust vártam volna. A film közben többször azon kaptam magam, hogy nem a szereplők sorsán izgulok, hanem azon gondolkodom, én mennyivel másképp viselkednék. Szerintem egy thriller akkor igazán jó, ha ezt elfelejtem, és teljesen átadom magam annak, amit látok. Itt ez csak időnként sikerült. Kár érte, mert minden adott volt ahhoz, hogy sokkal erősebben hasson rám, és még napokkal később is gondolkodjak a történetén igazán.
A legnagyobb csalódást mégis a lezárás okozta. Egy ilyen történetnél végig azért ülök a képernyő előtt, mert választ akarok kapni arra, hogy miért történik mindez. Ha egy film közel két órán keresztül épít egy rejtélyt, akkor szerintem tartozik annyival a nézőnek, hogy a végén valami igazán ütőset adjon. Itt viszont nem ezt éreztem. Inkább azt, mintha rengeteg érdekes kérdést felvetettek volna, de nem tudták volna igazán jól lezárni őket.
Mindezek ellenére nem mondanám, hogy megbántam, hogy megnéztem. Végig volt bennem kíváncsiság, és maga az alapötlet még mindig nagyon tetszik. Egyszer mindenképpen nézhető, főleg annak, aki szereti a furcsa, nyomasztó, bezártságra épülő történeteket. Újranézni viszont biztosan nem fogom. Nekem összességében közepes élmény volt: nagyon erős kezdés, jó atmoszféra, érdekes ötlet, de egyre gyengébb megvalósítás és csalódást keltő befejezés. Sokkal több lehetett volna benne és éppen ezért bosszant, hogy végül ennyire felejthető lett. Nálam ez legfeljebb hat pont a tízből. #premiervadasz
