A 10 legjobb 2024-es film, amit már streamingen is megnézhetsz

Mozis téren piszok erős év volt a 2024-es, de szerencsére a legnagyobb mozis sikerfilmek zöme mára elérhetővé vált streamingen is. Ha van élő Netflix, Disney+, Max, esetleg SkyShowtime-előfizetésed, akkor már rá is repülhetsz az alábbi tíz nagyszerű filmre!

Az Agymanók 2-t a Disney+-on találod. A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immáron tinédzser! A Főhadiszállás egy napon komoly átalakításokon esik át, hogy helyet kaphasson benne valami egészen váratlan: új érzelmek! Derűben, Bánatban, Haragban, Majréban és Undorban, akik így együtt már jó ideje navigálnak sikerrel, vegyes érzések kezdenek kavarogni, amikor felbukkan Feszkó. Ráadásul úgy tűnik, nem egyedül van.

Az Esküdt #2 / Kettes számú esküdt pedig a Maxon nézhető meg. A történet egy gyilkossági tárgyalásról szól, az egyik esküdt megpróbálja megvédeni a vádlottat anélkül, hogy veszélybe sodorná magát, amikor rájön, hogy valójában ő a felelős az áldozat haláláért.

Szintén a Maxon találod a Dűne: Második részt. A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást. A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Csanival. Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét. Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.

Még mindig maradva a Maxnál, itt nézheted meg a Furiosa: Történet a Mad Maxbőlt is. Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron.

A szer pedig a TelekomTVGO és a Cinego kínálatába érkezett meg. Egy valaha ünnepelt sztár sehogy sem tud megbirkózni azzal, hogy kiöregedett és már senki sem kíváncsi rá. Ezért beszerez egy anyagot, amellyel saját maga fiatalabb, tökéletesebb énjét hozhatja létre, de csak addig működik a dolog, amíg mindketten betartják az alapvető szabályokat. Ha felborul a rend, groteszk káoszba fullad az életük.

A Deadpool & Rozsomák a Disney+-ra érkezett meg korábban. Deadpool már régóta csak keresi önmagát, ami végül oda vezet, hogy az egész univerzumának léte is kérdésessé válik. Ahhoz, hogy megmentse a szeretteit, fel kell kutatnia az univerzuma horgonylényét, Rozsomákot, aki azonban rég meghalt. Ezért inkább utazásra indul a multiverzumban, ami Deadpool esetében egészen végzetes kalandnak ígérkezik.

A Beetlejuice Beetlejuice-t a Maxon találod meg. A családban tragédia történik, és Deetzék három generációja hazautazik a rég maguk mögött hagyott Winter River-i házukba. Lydia az eltelt hosszú évek alatt sem tudott megszabadulni a kísértetiesen dilis Beetlejuice emlékétől: ezért esik pánikba, amikor kezelhetetlen kamaszlánya talál a padláson egy titokzatos makettet, amely a kisvárost ábrázolja, de átjáró nyílik belőle a túlvilágba, és véletlenül meg is nyitja. Hamarosan kiderül, hogy mindkét világban szörnyű bajok fenyegetnek. Ezután már csak annyi kell, hogy valaki véletlenül háromszor egymás után kimondja Beetlejuice nevét, és előlép az árnyak közül a játékos gonoszkodásra mindig kész, szédült démon, hogy bebizonyítsa: nincs olyan káosz, amit ne lehetne tovább növelni.

A kaszkadőr is egy remek film volt, amelyet immár a SkyShowtime kínálatában is megnézhetsz. Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie.

A majmok bolygója: A birodalom is megérkezett már a Disney+-ra. Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét.

Hang nélkül: Első nap pedig a SkyShowtime-on nézhető meg. Történetünk egy olyan világban játszódik, amelyben kifinomult hallással rendelkező szörnyetegek érkeztek a Földre. Csak azokat, akik a lehető legkevesebb zajt csapják, nem veszik észre az idegenek, és megmenthetik a bőrüket. Ez a történet pedig azt mutatja be, hogy csendesedett el a világ az első napokban.

#10

63 Hang nélkül: Első nap  (2024)

(38) (5)

dráma | horror | sci-fi | thriller

SkyShowtime

Az Első nap a korábban hatalmas sikert aratott Hang nélkül és annak folytatásának spin-off előzményfilmje. Történetünk egy olyan világban játszódik, amelyben kifinomult... több»

#9

akció | dráma | kaland | sci-fi

Disney+ | Telekom TVGO

Sok évvel a legutóbbi események után számos majomtársadalom alakult ki az oázisban, ahová Caesar vezette társait. Eközben az emberek rejtőzködve élnek. A majomklánok egy... több»

#8

69 A kaszkadőr  (2024)

(47) (7)

akció | dráma | vígjáték

SkyShowtime | Telekom TVGO

Colt Seavers (Ryan Gosling) egy kaszkadőr a balesete után új esélyt kap, amikor visszahívják egy filmes projekthez. Itt találkozik egy korábbi munkatársával (Aaron Taylor-Johnson),... több»

#7

71 Beetlejuice Beetlejuice  (2024)

(12) (8)

fantasy | horror | vígjáték

Max

Beetlejuice visszatér! Egy családi tragédia arra készteti a Deetzek három generációját, hogy visszatérjenek rég elhagyott Winter River-i otthonukba. Lydia (Winona Ryder), akit az... több»

#6

69 Deadpool & Rozsomák  (2024)

(60) (12)

akció | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+ | Telekom TVGO

A Marvel Studios bemutatja eddigi legjelentősebb meléfogását – Deadpool & Rozsomák. Wade Wilson számára a civil élet elviselhetetlen. A szívós zsoldos visszavonult, de amikor a... több»

#5

60 A szer  (2024)

(50) (5)

dráma | horror | sci-fi

Cinego | Telekom TVGO

Álmodtál már valaha önmagad egy jobb változatáról? Ki kellene próbálnod ezt az új terméket. A Substance megváltoztatta az életemet. A Substance segítségével létrehozhatod... több»

#4

akció | kaland | sci-fi | thriller

Max | Telekom TVGO

Amikor a világ véget ér, a fiatal Furiosát (Anya Taylor-Joy) elrabolják szülőhelyéről, és egy nagy motoros horda kezébe kerül, amelyet a hadúr Dementus vezet. A pusztaságon... több»

#3

79 Dűne: Második rész  (2024)

(56) (14)

akció | dráma | kaland | sci-fi

Max | Netflix

Egy messzi jövőben, amikor bolygóközi királyságok között oszlik meg a hatalom, két uralkodó dinasztia ádáz harcot vív az Arrakis bolygó feletti uralomért. E világon hatalmas... több»

#2

dráma | krimi | misztikus | thriller

Max | Telekom TVGO | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)

A történet egy gyilkossági tárgyalásról szól, az egyik esküdt megpróbálja megvédeni a vádlottat anélkül, hogy veszélybe sodorná magát, amikor rájön, hogy valójában ő a... több»

#1

75 Agymanók 2  (2024)

(27) (6)

animáció | kaland | vígjáték

Disney+ | Telekom TVGO

A Pete Docter és Ronnie Del Carmen rendezésében készült 2015-ös Agymanók hatalmas sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt, hiszen az animációs film az... több»