A színésznő jelenleg legújabb filmjét, A kém, aki dobott engem című vígjátékát promózza, melynek egyik állomásán elrappelt egy Animal Cannibals számot.
Hamarosan a mozikban Mila Kunis és Kate McKinnon új vígjátéka, a Magyarországon forgatott A kém, aki dobott engem. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a főszereplők körbeturnézzák az amerikai tévékét a közelgő premier kapcsán, és nem történt ez máshogy most sem.
McKinnon Jimmy Fallon vendége volt a The Tonight Show-ban, ahol egyebek mellett a vígjáték forgatásáról, illetve annak körülményeiről beszélt, szóba került egyebek mellett, hogy a magyar a világ második legnehezebb nyelve, valamint az is, hogy éppen ezért egy teljes évig tanult egy versszaknyi rap szöveget az Annibals Cannibals Yozsefváros című számából. A szöveget a sofőrje, Erik tanította meg nekik (innen küldjük üdvözletünket), melyet KcKinnon egész tisztességesen le is nyomott a műsorban. De nézzétek meg a saját szemetekkel idelent, megéri.
A kém, aki dobott engem augusztus 16-tól látható a hazai mozikban.