Az új DC-univerzum nagy sikerek elé néz, legalábbis most ez látszik a Superman első előzetese után, melyet az első napon több mint 250 millióan láttak - jelentette be James Gunn, a film rendezője a közösségi médiában.
A Superman napokban megjelent friss trailere a DC és a Warner Bros. történetének legnézettebb és a közösségi médiában legtöbbet tárgyalt előzetese lett. Gunn a háláját fejezte ki a rajongók felé az izgalomért és a várakozásért a film júliusi bemutatója előtt.
A trailer sikere túlszárnyalta az idei év olyan címeit bemutatóit, mint a Joker: Kétszemélyes téboly, melyenek előzetese 167 millió megtekintést ért el, de simán maga mögött hagyta az idei év egyik eddigi legsieresebb filmjét, az Agymanók 2-t, melynek az előzetese egy nap alatt 157 millió megtekintést ért el.
A David Corenswet, Nicholas Hoult, Nathan Fillion, Isabela Merced, Alan Tudyk és Rachel Brosnahan főszereplésével készült film 2025. júliusában debütál a mozikban, az első előzetest idelent meg is nézhetitek, a további friss hírekért pedig csak görgessetek lejjebb.