Ma ünnepli 55. születésnapját Mark Ruffalo (karrierjét képes formában vettük végig a galériánkban), akit a legtöbben valószínűleg Hulk szerepében ismerhettek meg az elmúlt években, a színész azonban számos nagyszerű alakítással büszkélkedhet. Ez alkalomból szeretnénk köszönteni őt, egy rövid listában pedig össze is gyűjtöttük a legjobb filmjeit, amelyekre érdemes rákattanni.
Mark Ruffalo 1967. november 22-én született Kenoshában, az Egyesült Államokban, fodrásznő és szobafestő gyermekeként. Olasz és kanadai francia felmenőkkel rendelkezik. Virginia Beach-en, San Diegóban majd Los Angelesben töltötte gyerekkori éveit. A Stella Adler Conservatoryn végezte tanulmányait, majd az Opheus Theatre Company egyik alapító tagja volt. A színjátszás mellett pultosként kereste kenyerét.
Rövidesen kisebb szerepeket is kapott filmekben: 1996-ban a Dr. Halálban, majd a Széf fiúkben és az 54-ban (1998) is feltűnt. Kenneth Lonergannel való találkozása indította el a siker útján, az író számos sikeres darabjában szerepet kapott, majd a könyvén alapuló Számíthatsz rám-ban (2000) hívta fel magára a szakma figyelmét. Már ekkor a fiatal Marlon Brandohoz hasonlították.
Ettől kezdve már jelentősebb szerepeket is kapott. Játszott az XX/XY (2002) című romantikus drámában, Jane Campion Nyílt sebjében (2003) Meg Ryan oldalán, vagy Michel Gondry kultikus, Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004) című filmjében. A Michael Mann rendezésében készült Collateral - A halál záloga (2004) című sikeres thrillerben drogfüggő nyomozót alakított, majd Zodiákusban (2007), David Fincher bűnügyi drámájában szintén nyomozó szerepében láthattuk.
A 2008-as év igen sikekesnek mondható Ruffalo számára: a The Brothers Bloom (2008) című filmben Adrien Brodyval és Rachel Weisz-szel alkottak triót, de a Saramago-adaptációban, a Vakságban is meggyőző alakítását nyújtott Julianne Moore oldalán. 2010-ben újabb sikerkes filmekben láthattuk: a Martin Scorsese rendezésében készült Viharszigetben, valamint az Oscar-díjas A gyerekek jól vannakban is szerepet kapott, utóbbiban ismét alkalma volt együtt dolgozni Julianne Moore-ral és Annette Beninggel. Alakításáért a legjobb mellékszereplő kategóriájában Oscar-díjra jelölték. A Marvel szuperprodukciójában, a Bosszúállókban (2012) a zöld behemótot, Hulkot alakította. Rendezőként sikeresen debütált a Gyógyító érintés (2011) című filmjével, mely a Sundance Filmfesztiválon a zsűri különdíját is elnyerte.
Ruffalo 2000 óta házas, felesége Sunrise Coigney színésznő, akitől három gyermeke született. A továbbiakban az MCU oszlopos tagjaként ismerhette őt a szélesebb nézőközönség, tovbbi áttörést karrierjében azonban a Szemfényvesztők, illetve annak folytatása hozta meg számára. Ennél komolyabb szakmai sikert ért el a 2015-ben megjelent Spotlight: Egy nyomozás részlete című produkcióban nyújtott alakításával, amelyért BAFTA- és Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplőnek járó kategóriában. 2019-ben a Sötét vizeken, 2020-ban az Ez minden, amit tudok című produkciókban szerepelt, ez utóbbiért Emmy- és Golden Globe-díjra is jelölték, míg a közelmúltban a Netflix sci-fijében, Az Adam-projektben játszott Ryan Reynolds oldalán.
77 Collateral - A halál záloga (2004)
(19) (20)
Max már tizenkét éve dolgozik taxisofőrként. Napjai egyhangúak, mindennap új emberek arcát látja a visszapillantó tükörben, és amilyen gyorsan kapcsolatba kerül velük,... több»
78 A fegyverek szava (2002)
(9)
Két amerikai tengerészgyalogost a második világháborúban a navajo tengerészgyalogosok védelmére osztanak be, akik anyanyelvüket feltörhetetlen rádiókódként használják. több»
Szereplők: Nicolas Cage, Mark Ruffalo, Peter Stormare, Christian Slater, Jason Isaacs
83 Bosszúállók: Végtelen háború (2018)
(91) (23)
Disney+
A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Bradley Cooper, Samuel L. Jackson, Benedict Cumberbatch
83 Sötét vizeken (2019)
(26) (12)
dráma | életrajzi | thriller | történelmi
Robert Bilott sikeres ügyvéd, karrierje során számos pert nyert. Amikor azonban egy gazda kér tőle segítséget, szembesül pályája egyik legnehezebb ügyével. A DuPont hosszú... több»
Szereplők: Anne Hathaway, Mark Ruffalo, Tim Robbins, Bill Pullman, Victor Garber
83 Zodiákus (2007)
(59) (32)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Max
San Franciscóban egy őrült, de zseniális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, a lakosság körében pedig lassan eluralkodik a pánik: a... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Jake Gyllenhaal, Mark Ruffalo, Brian Cox, Chloë Sevigny
83 Cserbenhagyás (2007)
(4) (1)
Büszkén és boldogan feszít a Learner család a kisfiúk, Josh hangversenyén. Hazafelé menet betérnek a Reservation Roadon lévő benzinkút melletti pihenőbe. Ugyancsak hazafelé... több»
Szereplők: Mark Ruffalo, Joaquin Phoenix, Jennifer Connelly, Elle Fanning, Mira Sorvino
84 Spotlight: Egy nyomozás részletei (2015)
(66) (4)
Netflix
A Boston Globe új főszerkesztőt kap, aki azonnal mozgósítani kezdi a lap újságíróit. Feladatul tűzi ki a firkászoknak, hogy derítsenek fel egy korábbi esetet, mely során... több»
Szereplők: Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Michael Keaton, Stanley Tucci, Liev Schreiber
84 Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
(47) (11)
dráma | romantikus | sci-fi
Joel és Clementine szakításuk után úgy döntenek, hogy kitöröltetik egymást emlékezetükből. Az eljárást Dr. Howard és csapata végzi el, de a folyamat alatt Joel fokozatosan... több»
86 Szemfényvesztők (2013)
(116) (8)
Egy csapat illuzionista esélyt kap arra, hogy olyan előadással és trükkökkel kápráztassák el a nézőket, amelyeket még senki sem látott. Első nagy dobásuk során kirabolnak egy... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Woody Harrelson, Mark Ruffalo, Michael Caine, Jesse Eisenberg
90 Viharsziget (2010)
(197) (22)
Chuck Alue (Mark Ruffalo) és Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) rendőrbíró egy sivár és kietlen, önmagában is fenyegető szigetre érkezik. A helyszín egy teljesen elzárt... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley, Michelle Williams, Max von Sydow