Visszatér a Netflix egyik legizgalmasabb történelmi drámasorozata, mától ugyanis elérhető a platformon A császárné folytatása.

Annak, aki nem ismerné, eláruljuk, hogy a széria cselekménye Erzsébet osztrák császárnőről, azaz Sisiről szól. A 2022-ben bemutatott, német gyártású sorozat ugyanakkor hamar nemzetközi elismerésre tett szert, hiszen ilyen szemszögből még biztosan nem láthattuk a bajor hercegnő történetét.

Az első évad középpontjában Sisi küzdelme állt, hogy megőrizze önállóságát az 1800-as évekbeli Habsburg-uralkodóház elnyomó hagyományaival szemben, amit az anyósával való bonyolult kapcsolata jellemzett. "Hihetetlenül hálás vagyok, hogy a sorozatunkkal ennyi különböző embert tudtunk megérinteni Németországban és a világ minden táján. Elisabeth élettörténete a szeretet erejéről szól, de a másság bátorságáról és a jobb jövőbe vetett reményről is" – nyilatkozta korábban a széria showrunnere, Katharina Eyssen.

A császárné - 2. évada, amely 16+ korhatáros besorolást kapott, mától tehát elérhető a platformon, a sorozat főbb szerepeiben Svenja Jung, Patrick Rapold, Devrim Lingnau, Philip Froissant, Raymond Tarabay és Jonathan Failla láthatók. A széria mafabos adatlapján található Netflix ikonra kattintva közvetlenül elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

dráma | romantikus | történelmi

Alig múlt el az első vihar, Erzsébet máris a következő próbatétel előtt áll: nemcsak családja, hanem egy egész birodalom jövője is az ő vállán nyugszik. több»