A Sweet Tooth: Az agancsos fiú harmadik, egyben utolsó évada ma érkezik a Netlfixre, amelyben fény derül arra, ki éli túl a legújabb kalandokat. Te szeretted az első két szezont?

Az utolsó évad Gus, vagyis Sweeth Tooth (Christian Convery) utazásának epikus befejezését mutatja be, Jepperd (Nonso Anozie), Wendy (Naledi Murray) és Bear (Stefania LaVie Owen) hősies küzdelmét, amely a sorozat első részében vette kezdetét. A vizuálisan lenyűgöző, akciódús előzetesből egy dolog világossá válik: a világot meg kell menteni, és Gusnak kell vezetnie az utat.

A Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó szezonja – akárcsak az előzőek – nyolc epizódosak, és szinte pontosan úgy fejeződik be, ahogyan Jim Mickle showrunner a kezdetekkor eltervezte. Tehát egy eleve háromévadosra tervezett produkció a Sweet Tooth: Az agancsos fiú, amely manapság már elég kevés sorozatról mondható el, így nem fér kétség ahhoz, hogy egy alaposan átgondolt és minőséggel kivitelezett műalkotásról van szó. „Sok szempontból pontosan az a történet, amit elképzeltem, hogy el fogunk mesélni, és sok szempontból saját életet is nyert útközben” – nyilatkozta Mickle a Netflixnek a harmadik évadról, amelyet Új-Zélandon forgattak. „Az elején azt hiszem, azt tűztük ki célul, hogy elmeséljük Gus történetének mérföldkőnek számító elemeit és a képregény jelentős pontjait, de a hosszú formátumú történetmesélés és Gus 24 epizódon át tartó utazásának szépsége abban rejlikk, hogy a karakterek maguk határozták meg, hogy milyenek akarnak lenni.”

Az utolsó évad egy sarkvidéki történet izgalmas új kalandokkal, amely során Gus a világ és az emberiség egy olyan oldalát fogja látni, amelyet az első és második évadban nem látott. Azt alkotók még azt árulták el, hogy a harmadik évad sötétebb, mint az eddigiek. Gus a sorozattal együtt fejlődött, vált egyre érettebbé, ahogyan a témák egyre sötétebbé váltak.

Jim Mickle mellett a sorozat főbb írói: Jeff Lemire, Noah Griffith, Daniel Stewart, valamint rendezői: Toa Fraser, Robyn Grace.

Ha felkeltette az érdeklődésed a sorozat, a mafabos adatlapról a Netflix logóra kattintva el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

akció | dráma | kaland

Gus elhatározta, hogy megtalálja édesanyját Alaszkában, ezért a Nagy Emberrel, Wendyvel és Medvével/Beckyvel együtt elindul, hogy megtalálja őt. több»