Mit nézzek: A Venom 3 és még 7 új film, amit CSAK a mozikban láthatsz ezen a héten (42. hét)

Megéri majd moziba menni ezen a héten is! Nem kevesebb mint nyolc újdonság kerül műsorra, köztük a régen várt Venom - Az utolsó menettel, de jön két érdekes dokumentumfilm és két új animációs film is.

A Venom – Az utolsó menet lesz az hét ügyeletes szuperhősmozija. Eddie Brock nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.

Az első animációs film A vad robot. Rozzum 7134 (röviden „Roz”), egy jövőbeli robot krónikája, aki egy lakatlan szigeten vetődik partra. A túlélés és felfedezés meséje akkor kezdődik, amikor Roz váratlanul egy árva kisliba védelmezője lesz, akit Derűcsőrrnek nevez el. Együtt harcolnak a túlélésért a zord környezetben, de csak egy különc állatokból álló összetartó csapat segítségével tudnak boldogulni, akik először a barátaik lesznek, majd együtt egy nagy családdá válnak. Roz és csapata végül megmentik a szigetet a robotinváziótól, melyet Roz gyártója indít, mert minden áron vissza akarja hozni az elvadult robotot a civilizációba. A vad robot érzelmes történet arról, hogy mind képesek vagyunk „felülmúlni a programunkat”, hogy többé váljunk, mint amire a sors szánt minket. Roz nem csak hogy megtalálja a túlélés módját egy veszélyes világban, de új értelmet is ad az „életének” azzal, hogy szülői felelősséget vállal magára. A film azt mutatja meg, milyen vadnak és elevennek lenni, és hogy a túlélés kulcsa egy kegyetlen világban az összefogás.

A másik animációs film pedig a Farkasbőrben - Vár a falka!. Freddy Lupin egy pudlikutya, akiben minden megvan ahhoz, hogy falkavezér legyen, kivéve a tiszteletet. Freddy egy balul sikerült kívánság miatt vérfarkassá változik és megidéz egy holdszellemet, amitől felborul a kozmikus rend, és félő, hogy a Föld és a Hold összeütközik. A hős uszkárnak helyre kell állítania az univerzumot, mielőtt túl késő lesz. Vajon sikerül neki?

Egy thriller is jön a héten, a Fiúk. Az idealista börtönőr, Eva élete dilemmájával szembesül, amikor egy fiatalembert a múltjából áthelyeznek a börtönbe, ahol dolgozik. Anélkül, hogy felfedné titkát, Eva kéri, hogy helyezzék át a fiatalemberek részlegére – a börtön legkeményebb és legerőszakosabb részlegére. Itt kezdődik egy felkavaró pszichológiai dráma, amelyben Eva igazságérzete veszélybe sodorja mind erkölcsét, mind jövőjét.

Mindenki tudja, ki Donald Trump, de azt kevesebben, ki volt régen. A The Apprentice – A Trump-sztori Donald Trump üzleti karrierjének korai éveiben, a '70-'80-as években játszódik. Fókuszában az ingatlanügynök Trump és Roy Cohn ügyész kapcsolata áll, aki Joseph McCarthy szenátorral dolgozott együtt az ötvenes években, a kommunisták ellen folytatott hadjárata idején.

Egy magyar dokumentumfilmre is benevezhetünk, az Akkord a magyar népzene magyar könnyűzenére gyakorolt hatásáról szól. A kivételes zenei utazás során a magyar zene olyan kiválóságai szólalnak meg, mint Agócs Márton, Bródy János, Csík János, Ferenczi György, Kelemen László, Kiss Tibi, Kováts Gergő, Lábas Viki, Lovasi András, Majorosi Marianna, Paár Julianna, Pál István „Szalonna“, Presser Gábor, Szabó Attila, Szabó Balázs és Takács Dorina.

Szintén a dokumentumfilmek táborát erősíti az Atomhelyzet is. Bár a hirosimai borzalmak után nehéz lenne félelmeinket megalapozatlannak minősíteni, Stone mindazonáltal kitart amellett, hogy az atomenergiát méltánytalanul becsmérelték, és amellett érvel, hogy nemcsak tiszta, bőséges és biztonságos, hanem talán az emberiség legígéretesebb reménye a közelgő éghajlati katasztrófa elhárítására. Áramunk jelentős része még mindig földgáz- és kőszénégetésből ered. Mégpedig egyre többől! Ha nem csökkentjük a szén-dioxid kibocsájtásunkat közel 100%-kal, a világ súlyos károkat szenved. A probléma komolyabb, mint gondoltuk! Egyértelmű, hogyan tudnánk a klímaváltozást megállítani. Atomenergiával. Kezdettől fogva arra kondicionáltak minket, hogy rettegjünk az atomenergiától. Pont attól szorongunk, ami megmenthetne bennünket!

A végére pedig egy digitális kiállítást hagytunk. Az Exhibition on Screen: Én, Claude Monet a világ egyik legkedveltebb festőművészének életét idézi fel a mester saját szavaival. Levelek és személyes vallomások felhasználásával enged betekintést annak az embernek az életébe, aki 1872-ben megfestette az impresszionizmus stílusának nevet adó festményt (Impresszió, a felkelő nap), és aki a XIX. század végének legnagyobb hatású alkotója volt. Történet egy olyan emberről, aki látványvilágával elkápráztatta a közönséget, miközben depressziótól és öngyilkossági gondolatoktól szenvedett. Festészete, kertészet iránti szenvedélye, híres giverney-i kertje és humora által azonban az életszeretete is megnyilvánult. A Párizsban, Londonban, Normandiában és Velencében forgatott film széles merítést ad a nyugati művészet egyik legnépszerűbb festőjének munkásságából.

#8

dokumentum | történelmi

Phil Grabsky 2019-es filmje a világ egyik legkedveltebb festőjének életét meséli el a művész saját szavaival. Levelein és személyes beszámolóin keresztül a film ablakot nyit... több»

Rendező: Phil Grabsky
Szereplők: Henry Goodman
#7

74 Atomhelyzet  (2022)

(2)

dokumentum

Miközben a fosszilis tüzelőanyagok felmelegítik a bolygót, a világ végre kénytelen szembenézni az emberiség legtisztább, legbiztonságosabb és leggyorsabb energiaforrásáról,... több»

Rendező: Oliver Stone
#6

NA Akkord  (2024)

(3)

dokumentum

Az Akkord a magyar népzene hatását mutatja be a magyar könnyűzenére. A különleges zenei élmény során olyan kiváló magyar előadók szólalnak meg, mint Agócs Márton, Bródy... több»

#5

dráma | életrajzi | történelmi

Cinego | Max | Telekom TVGO

A fiatal New York-i milliomos-örökös Donald Trump (Sebastian Stan) a hatalom megszállottja. De ahhoz, hogy egyáltalán bármit is elérjen, embereken kell átgázolnia. Többek között... több»

#4

65 Fiúk  (2024)

(2)

dráma | thriller

A börtönőr hatalmas dilemmával szembesül: egy elítéltet zárnak a börtönbe, aki megjelenésével mélyen őrzött titkokat és sebeket tép fel a nő múltjából. Eva áthelyezteti... több»

#3

akció | animáció | kaland

Telekom TVGO

A bátor uszkárban, Freddy Lupinban megvan a potenciál, hogy a vérfarkasok falkájának vezetője legyen, de nem veszik komolyan. Mennyire szeretné, ha egy kicsit... „farkasosabb”... több»

#2

82 A vad robot  (2024)

(13) (9)

animáció | családi | dráma | kaland | sci-fi | vígjáték

Mozikban | SkyShowtime (2025.05.26.)

Ez itt Rozzum 7134, azaz „Roz” története, aki egy lakatlan szigeten rekedt. A túlélés és felfedezés útja akkor kezdődik, amikor Roz váratlanul egy magányos gólya... több»

#1

60 Venom - Az utolsó menet  (2024)

(34) (6)

akció | kaland | sci-fi

Max | Telekom TVGO | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)

Eddie Brock (Tom Hardy) egykor elégedett életet élt, barátnője és állandó munkája volt, amíg egy kiéhezett földönkívüli lény ki nem választotta őt gazdatestül. Azóta... több»