Netflix: Még csak holnap mutatják be, máris 100%-os az új sorozat

Hamarosan érkezik a Netflixre A kék szemű szamuráj, amely jó eséllyel azoknak is bejön majd, akik nem kifejezetten rajonganak az anime műfajért.

Merthogy a Jane Wu rendezésében készült nyolc epizódból álló széria már előzetesen 100 százalékos értékelést kapott a kritikusoktól a Rotten Tomatoes portálon, mindez pedig nem is lehet véletlen, hiszen A kék szemű szamuráj a Kill Bill-filmek hangulatát idézi meg.

Az sem mellékes, hogy a Netflix ingyenesen elérhetővé tette az első epizódot a YouTube-on, így most azok is kaphatnak némi ízelítőt, akik egyébként nem rendelkeznek előfizetéssel a szolgáltatónál.

A történet a 17. századi Japán zárt világában játszódik. Mizu tudja, hogy születése idején csak négy fehér férfi volt Japánban, így elhatározza, hogy felkeresi és megöli ezeket a férfiakat, mivel az egyikük az apja lehet, és Mizu úgy érzi, hogy a “szégyen teremtményévé” tette őt.

“Azt szeretnénk, ha az emberek belemerülnének, és a történet és a művészi színvonal magával ragadná őket, és elfelejtenék, hogy animációt néznek” - nyilatkozta Michael Green író.

A kék szemű szamuráj november harmadikán debütál a Netflixen.

akció | animáció | kaland

Az Edo-korabeli Japánban egy kardforgató mester álruhában él, és bosszúra készül. több»