Bár Zack Snyder megszabadult tőle, James Gunn Superman-filmjében "visszatér" a piros alsónadrág a DC ikonikus hősének jelmezébe.
Most viszont az is kiderült, hogy maga a címszerepet alakító David Corenswet (legutóbbi szerepei a galériánkban) győzte meg a rendezőt, hogy térjenek vissza az eredeti megjelenéshez, amelyet maga Gunn is legszívesebben mellőzött volna. "Mindenféle változatot kipróbáltunk, és teszteltünk a piros nadrággal és anélkül is" – idézi Gunnt a Variety magazin.
"Az egyik dolog, amit David mondott, hogy Superman azt akarja, hogy a gyerekek ne féljenek tőle. Ő egy idegen. Hihetetlen ereje van. Sugarat lő ki a szeméből... Hihetetlenül erős, és ijesztőnek is tűnhet. Azt akarja, hogy az emberek szeressék őt. A remény és a pozitivitás szimbóluma akar lenni. Ezért úgy öltözik, mint egy profi pankrátor. Úgy öltözködik, hogy az emberek ne féljenek tőle, hogy megmutassa a reményt és a pozitivitást. És ez a gondolat nagyon bejött nekem" – tette hozzá a rendező.
Gunn mindemellett azt is elmondta, hogy az új Superman némi humort is hoz majd magával, noha nem akkora intenzitással, mint A galaxis őrzői vagy épp Az Öngyilkos osztag. A film egyébként 2025 júliusában debütál majd, az előzetesre pedig már csak holnapig kell várnunk. A stúdió épp tegnap mutatta be a produkció animált poszterét, amelyet ITT tudtok megtekinteni.