Nem mai a történet, de a Dupla dinamit 30. évfordulója kapcsán most többet is megtudhattunk az esetről.
Jean-Claude Van Damme egyik legismertebb akciófilmje idén harminc éves, melynek kapcsán a színész egy érdekes történetet osztott meg egy friss interjúban, melyet alább meg is nézettek.
A sztori szerint a Dupla dinamit forgatása már javában zajlott, amikor a forgatáson feltűnt a film meg nem nevezett producere, aki meg akarta nyirbálni a produkció büdzséjét, hogy egy másik, éppen futó projektére több pénz jusson.
"Azt mondta: Az egy nagy film, az nagyot fog szólni" - idézte a producert Van Damme. A szóban forgó film egyébként a Hideg, mint a kő volt, ami végül hatalmasat bukott. A 25 millió dolláros költségvetés mellé mindössze 9 milliót hozott.
"Volt ott egy papaja a forgatáson. Nem tudom miért. De megfogtam, és megdobtam vele. Hála istennek, leguggolt, és a falon loccsant szét" - folytatta.
Ezt követően a producer futva távozott a forgatásról, egyenesen a reptérre. "Akkoriban őrült voltam" - magyarázta. "Hagyd békén a filmemet."

Van Damme jól érezte, hogy a Dupla dinamit sikerre van ítélve. A produkció valóban nagyot robbant, és a Stone Group Pictures addigi legnagyobb sikere lett, ami 30 millió dollárt, a büdzsé kétszeresét hozta a cég konyhájára.
Van Damme új filmje, Az utolsó titkos ügynök már a Netflixen. Idelent pedig mutatjuk a kedvenc jelenetünket a Dupla dinamitból.
