A mai modern fantasy jelentős részben J.R.R. Tolkien munkásságában gyökereztethető. A legendás író a XX. században olyan művekkel fektette le a műfaj alapjait, mint A hobbit vagy A Gyűrűk Ura. Igen ám, de a ’30-as években nem ő volt az egyetlen, aki a törpéket helyezte egy története középpontjába.
A hobbit 1937-ben jelent meg Angliában, ugyanabban az évben, amikor a tengerentúlon a mozikba került Walt Disney első egészestés rajzfilmje, a Hófehérke és a hét törpe. A két alkotó bizonyára ismerte a másik munkásságát, de nem is állhattak volna ennél távolabb egymástól.
Tolkien Companion and Guide című gyűjteményében arról olvashatunk, hogy 1938-ban ment el barátjával, a szintén legendás fantasy-író C. S. Lewisszal (aki a Narnia krónikáit írta) a moziba, hogy megnézze a Hófehérkét. És bizony egyikük sem volt tőle elragadtatva, sőt.
Tolkien levelezéséből kiderül, hogy nagyon nem tetszett nekik a mesében a törpék ábrázolása. Az, hogy Disney egy bányában fütyörészve dolgozó, mindig vidám társaságként ábrázolta a törpéket, Tolkien és Lewis számára szinte már szentségtörésnek tűnt.
Érdemes tudni, hogy a Disney féle bohókás törpék a Grimm mesékből eredeztethetők, míg Tolkien jelentős történelemmel rendelkező és alapjaiban eléggé maguknak való törpjei viszont az északi mitológiában gyökereznek. Ez a kontraszt vezethetett oda, hogy Tolkien teljesen másképp gondolt a törpékre, mint Disney.
Tolkien és Lewis egyébként azt elismerte, hogy a mesének vannak szerethető motívumai. Technikai oldalról az árnyékok ábrázolását zseniálisnak tartották, de méltatták az ijesztőnek szánt jeleneteket is.
De az író véleménye Disneyről a későbbiekben sem javult, ahogy azt egy 1964-ben írt leveléből is láthatjuk. Ebben arról ír egy bizonyos Ms. J.L. Currynek írt levelében, hogy Disney stúdiójában készült rajzfilmeknek vannak csodálatra méltó és bájos részek, de összességében számára mindegyik hatása inkább undorító, sőt, volt, amitől hányingert kapott. Egy ponton csalónak nevezte Disneyt, akit csak a profitszerzés motivál, nem pedig a történetmesélés.
Hogy ez mennyire volt költői túlzás az író részéről, nem tudhatjuk, de az elég egyértelmű, hogy nagyon nem szívelte a XX. század másik nagy mesemondójának munkásságát.