Véleményemet egy nagy dicsérettel kezdeném, miszerint végre kaptam egy olyan horrorfilmet, ahol a filmbéli negatív karaktert nem egy tucatszor filmre vitt entitásban testesítik meg, hanem egy kívánságokat hajszoló, végtelenül gonosz dzsinn személyében, akinek igencsak groteszk a humora is egyben (mondjuk az is lehet, hogy csak én nem találkoztam más horrorfilmekben a dzsinnekkel, de az biztos, hogy nincs túlhasználva eme teremtmény). Tulajdonképpen már csak emiatt is érdekes filmnek tűnt a Robert Kurtzman által rendezett Halálosztó című film, de szerencsére nem csak eme pozitívuma érdemel említést.
Valamikor még a videotékák időszakában futottam először bele eme filmbe tinédzserkorom végén, de akkor valahogy csak egy tucathorrorként tekintettem rá. Majd évekkel később egy hipermarketben, ahol a DVD-filmeket asztalokba ömlesztették, és a nézelődők könyékig merülhettek és turkálhattak a filmek sokaságában (persze, ha mindehhez volt elegendő idegrendszerük). Nekem szerencsém volt anno, és így tudtam beszerezni eme filmet, ráadásul a két évre rá készített második részét is (Halálosztó 2. - A gonosz sosem hal meg... című filmet is). Na de térjünk vissza a jelenbe, és lássuk, hogy mit is tartogat jelen filmünk a nézőjének.
A film stáblistája rogyásig van olyan nevekkel, akik komoly hírnevet szereztek a horror műfaján belül, bár mindez azért kissé megtévesztő, hisz ha a filmbéli szereplőket nézzük, akkor Robert Englund, Ted Raimi, Kane Hodder, Tony Todd (1954–2024) és Angus Scrimm (1926–2016, bár ő csak a hangját szolgáltatta a filmben) igencsak impozáns látvány, viszont eme színészek egytől egyig csak kisebb filmbéli szerepeket testesítettek meg, de még így is jó volt velük találkozni. Tulajdonképpen a filmet elsősorban Andrew Divoff alakítása teszi igazán emlékezetessé számomra, ugyanis sziporkázik a gonosz dzsinn karakterében a színész. Ráadásul a film forgatókönyvírójának, Peter Atkinsnek még az is sikerült, hogy olyan dialógusokat írjon a filmbéli dzsinn karakterének, amelyek még emlékezetesebbé tették a gonoszságait eme teremtménynek. Egyértelműen a film történetének legerősebb pólusai a dzsinnes jelenetek, ami viszont egy kisebb negatívuma is egyben a filmnek, ugyanis ezáltal egy kicsit elvész a történet fő cselekménye, amelyet elsősorban Tammy Lauren színésznőnek kellett volna elvinnie a hátán, és hát szerintem ez azért nem sikerült annyira jól kieszközölni.
Térjünk vissza még egy-két gondolat erejéig a további stábtagokra, mert hát nem csak a színészek terén voltak igazán ismert nevek. Ezek közt ott volt például Greg Nicotero és Robert Kurtzman (aki egyben a rendező is volt), akik mind a maszkok, mind pedig az effektek terén egészen jó munkát hoztak össze. Wes Craven (1939–2015) neve is feltűnik már a film poszterein is, de itt csak az ügyvezetői producer munkálatait látta el (de azt szinte biztosra veszem, hogy mint tanácsadó is közreműködött a film rendezésében). És azt se feledjük, hogy a film zeneszerzője az a Harry Manfredini volt, aki a korábbi Péntek 13-filmek zenéjét is szerezte (bár itt azért szerintem sokkal felejthetőbb lett a munkája). Ezek fényében kijelenthető, hogy számos nagy név dolgozott a Halálosztó című filmen, mégis szinte nevetségesen alacsony költségvetésből (mindössze 5 millió dollárból) kellett volna kihozniuk valami igazán emlékezetes alkotást, és szerintem ez részben sikerült is nekik. Bár számomra mindig is valami B filmes érzés fogott el a film láttán, de ettől függetlenül mégis képes volt mindvégig szórakoztatni. Bizonyára a dzsinn karaktere, a kreatív és olykor piszkosul ötletes kivitelezései miatt.
Mindent egybevéve a négy csillag bőven adható e filmre.
75 Halálosztó (1997)
Ég és föld között létezik egy köztes világ, melyet rosszindulatú dzsinnek népesítenek be. A gonosz szellem, a dzsinn már nyolc évszázada egy vörös opálkristály belsejében... több»
