Volt egyszer egy korszak, amikor a VHS-kazetta volt a gyerekszobák legféltettebb kincse, és ha egyszer beakadt a lejátszóba, az nagyobb tragédiának számított, mint amikor a tamagocsid elpusztult. Az őslények országa (1988) pedig pontosan az a film volt, amit rongyosra néztünk, visszatekergettünk, és minden egyes alkalommal ugyanúgy megkönnyeztünk.
Egy igazi érzelmi hullámvasút, egy ősfilmes road movie, amiben árva kis dínók menekülnek, vándorolnak, és közben annyira összenőnek a nézővel, hogy még harminc év után is libabőrös leszel, ha meghallod a Somewhere Out There dallamait.
Aztán ott van a nosztalgiafaktor: azok a kézzel rajzolt, meleg tónusú hátterek, amikhez foghatót a mai CGI-túltolt, steril animációk sosem fognak elérni. Ez még egy olyan korszakban készült, amikor a gyerekfilmek nem nézték hülyének a gyerekeket. Don Bluth – aki amúgy Disney-pályafutását hagyta ott, hogy saját utat járjon – simán bevállalta, hogy egy mese lehet szívfacsaróan szomorú, sőt egyenesen traumatikus is. És te jó ég, mennyire az!
Kb. két perc telt el a filmből, amikor Kis Láb anyját a kistestű, de annál genyább T-Rex egyetlen laza mozdulattal kinyírja. És ezzel nincs vége, mert utána még el is mondja neki, hogy „Mindig veled leszek”, és neked meg már akkor könny csorog az arcodon, pedig még csak most kezdődött a film.
De ez nem egy full depresszív dínódráma – Az őslények országa igazából egy road movie, csak épp poros országutak helyett ősóceánok és vulkáni tájak között, benzinkutak helyett mérges triceratopszokkal és egy rakás felejthetetlen karakterrel. Ott van a bátor Kis Láb, a hisztis Cédrik, a mindenbe belekotyogó Kacsa, a hősies Tüskés, és persze Nyami, aki az aranyos, de életképtelen kisbabafigura a csapatban – de kit érdekel, ha egyszer imádnivaló?
És persze nem mehetünk el amellett, hogy ez az egyetlen rész, ami számít. Igen, a folytatásokat hagyjuk is – a ’90-es évek üzleti modellje az volt, hogy ha egy animációs film sikeres lett, akkor addig szülték hozzá az értelmetlen folytatásokat, amíg a világ ki nem köpött egy csomó ocsmány, direkt videóra gyártott másolatot. És hát Az őslények országa ennek áldozatul esett. Tizenhárom folytatása van. Igen, tizenhárom! Kérdem én, milyen gyerek az, aki tizenhárom filmet akar nézni ugyanarról a sztoriról?
De az első rész az valóban időtálló. Egy igazi VHS-klasszikus, egy film, amit újra kell nézni időről időre, hogy eszedbe jusson, milyen volt, amikor még nem volt minden túltolt és túldigitalizált, és amikor egy animációs film nem attól akart eladni egymilliárdot, hogy minden egyes jelenetében beletrollkoduk egy Marvel-utalást.
Szóval ha neked is megvan még otthon a régi, kissé kopott, de annál értékesebb VHS-kazetta, vedd elő, és add át magad a dinoszauruszos road movie-nak, amiben több szív és lélek van, mint az utóbbi húsz év animációs filmjeiben együttvéve! 10/10 a nosztalgia miatt, 8/10 reálisan.
