A zombi-tematikát sokféleképpen lehet szeretni. Vannak, akik a vírus eredetét és működését boncolgató, mélyebb karakterfejlődést bemutató filmeket kedvelik (28 nappal később), míg mások a pörgős, akciódús túlélőthrillerekre esküsznek (Z világháború, Zombi express). A Kiéhezettek határozottan az első kategóriába tartozik – sőt, nem csupán egy újabb darab a műfajban, hanem egy kifejezetten egyedi és újszerű alkotás. A film egyik legnagyobb erőssége a főszereplő kislány alakítása. Egyszerre volt bájos és félelmetes, olyan természetességgel és intenzitással játszott, hogy biztos vagyok benne: hallani fogunk még róla. Ő a történet motorja, és maximálisan kiaknázza a karakterében rejlő lehetőségeket. A cselekmény lassan építkezik, és rendkívül szokatlan módon közelíti meg a „zombi-vírus” működését. Ami igazán kiemeli a zsánerfilmek közül, az a lezárás – nem egy szokványos horror befejezés, hanem egy olyan, amely után még órákig lehet rajta gondolkodni. Szinte művészi megközelítést kapunk, ami különösen ritka ebben a műfajban. Nem mondanám, hogy újranézős darab – a csattanó elveszítené az erejét, és a tempó sem indokolja a többszöri megtekintést –, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Kihagyni vétek lenne.
A zombi-tematikát sokféleképpen lehet szeretni. Vannak, akik a vírus eredetét és működését boncolgató, mélyebb karakterfejlődést bemutató filmeket kedvelik (28 nappal később), míg mások a pörgős, akciódús túlélőthrillerekre esküsznek (Z világháború, Zombi express). A Kiéhezettek határozottan az első kategóriába tartozik – sőt, nem csupán egy újabb darab a műfajban, hanem egy kifejezetten egyedi és újszerű alkotás. A film egyik legnagyobb erőssége a főszereplő kislány alakítása. Egyszerre volt bájos és félelmetes, olyan természetességgel és intenzitással játszott, hogy biztos vagyok benne: hallani fogunk még róla. Ő a történet motorja, és maximálisan kiaknázza a karakterében rejlő lehetőségeket. A cselekmény lassan építkezik, és rendkívül szokatlan módon közelíti meg a „zombi-vírus” működését. Ami igazán kiemeli a zsánerfilmek közül, az a lezárás – nem egy szokványos horror befejezés, hanem egy olyan, amely után még órákig lehet rajta gondolkodni. Szinte művészi megközelítést kapunk, ami különösen ritka ebben a műfajban. Nem mondanám, hogy újranézős darab – a csattanó elveszítené az erejét, és a tempó sem indokolja a többszöri megtekintést –, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Kihagyni vétek lenne.