Egy ismerősöm ajánlotta figyelmembe a 2015-ös év egyik legerősebb testhorrorjaként számon tartott, Bite című filmet. A megtekintése előtt kissé körbeszaglásztam jelen produkciót, mivel a horror zsánerén belül igazán kevés jó, vagy nagyon jó, test- avagy biohorrorhoz volt szerencsém az elmúlt évek során. Sokkal inkább futottam bele gagyi testhorrorokba, ezáltal kissé félve kezdtem bele jelen filmünkbe.
A film első pár percének máris sikerült felkorbácsolnia a kedélyeimet, mivel kimondottan nem kedvelem a kézi kamerás horrorfilmeket, és sok esetben kerülöm is ezeket, mint macska a fürdetést, de szerencsére ezt a fajta kivitelezést a készítők hamar hátra is hagyták. A történetnél már a kezdetektől érződik, hogy nem elsősorban erre fordította a legnagyobb figyelmet a forgatókönyvért felelős személy, és ez, ahogy halad előre a történet, többször is tanúbizonyságot nyer.
Ezzel még nem lenne akkora probléma, nincs is nagyon szüksége egy kiválóra, vagy akár csak egy jóra megírt történetre, hisz magának a film cselekményének a mozgatórugója igencsak egyszerű. Az viszont kimondottan nagy problémája volt a történetnek, hogy sajnos a főhősnőnk karaktere igencsak egydimenziósra sikeredett, ezáltal nem használták ki a készítők azt a fajta ziccert e témában, hogy a néző ne csak undorodjon egyes jeleneteknél; a néző szánalmát (legalábbis az enyémet) nem ébresztik nagyon fel a karakterrel szemben. Ezáltal csak ámulok és bámulok a testi transzformációk egész tárházán, amin keresztülmegy.
Sajnos a legtöbb színészi alakítás is hasonló mederben folydogál, mint a főszereplőé. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszak lettek volna, hisz azért idegesíteniük nem sikerült a színészeknek, de úgy gondolom, sokat léphetett volna elő a film minőség terén, ha ezen karaktereket a forgatókönyvíró jól megírja, illetve azért egypár logikai buktató is található a történetben, de jómagam csupán ezeket hoznám fel a film negatív tartományában, és szerencsére bőven akad azért pozitív dolog is a mérlegnek azon a bizonyos nyelvén.
Elsőként, hogy a Bite című film egy ízig-vérig horrorfilm lett, amire bármikor simán rá is lehetne mondani, hogy csak "tizennyolc éven felülieknek"! Itt nincs drámai szál beleszőve a műfajba, ezt még akkor sem éreztem, amikor tulajdonképpen adná eme lehetőséget a története. Másodsorban igencsak pofásak lettek a testi átalakulások, sok esetben már szinte tényleg akár undorítónak is hathatnak. Keményen érződik a végeredményen, hogy az effektgyárosok szinte minden gyártási költséget ez alá rendeltek, és a tervük be is vált, hisz a végeredmény sok eseten igazán gyomorforgató lehet azok számára, akik kevésbé vannak hozzászokva az efféle látványhoz.
Érdemes még megemlíteni a film befejezését, ami szerintem felvet egy lehetséges folytatást, de mivel erről azóta sem lehetett hallani, ezt lassan el is felejthetjük. Kimondottan ajánlom azok számára, akik vágynak már egy erősebb bio-, avagy testhorror megtekintésére.

45 Bite (2015)
Miközben épp lánybúcsúját élvezi, Casey-t megharapja egy látszólag ártalmatlan rovar. Nem sokkal azt követően, hogy hazaér, szeretné lefújni a lagzi, azonban még mielőtt... több»
Szereplők: Annette Wozniak, Elma Begovic, Denise Yuen, Jordan Gray, Lawrene Denkers