Tényleg ki szeretett volna az első filmhez folytatást? Mindegy, mert Ridley Scott már leforgatta, kiadta, kicsit olyan hangulatban, mintha ez egy elvárás lett volna.
A film nem rossz, csak fölösleges, kicsit túl kaotikusra és gyorsra sikerült. Egyszerűen nem volt meg az a fajta érzelmi katarzis a történet végére, és a grandiózus jelenetek nem hatottak elég erősnek, hogy a köztes pillanatokat megtámogassák. A sztori egyszerre túl sok dologról akart szólni, és képtelen levetkőztetni elődje mitológiáját. Bár unalmas nem volt, annyira nem állt össze a dolog, és kicsit az az érzés, hogy a forgatókönyv első verziójából csináltak filmet. Talán legnagyobb hibája karizmamentes főszereplője és konzekvenciamentes akciójelenetei.
Fura, de a Gladiátor nem is a harcokról vagy az arénáról szól, ehelyett egy gyenge, klisés, politikai csata Róma elitjei között, ahol az egyszerű katonák csak mellékszereplők és az igazi konfliktus a gazdagok falai mögött játszódik le. Itt jelenik meg Denzel Washington karaktere, aki valahogy egy ludus vezetőjéből hirtelen a szenátusig jut fel, olyan gyorsan, hogy kissé hiteltelennek hat. Nem lett volna ellenemre egy római politikai játszma, de a film nem tudja, hogy hova fókuszáljon, egyszerre akar gladiátoros akciófilm és politikai dráma lenni. A végeredményben egyik sem kap elég teret vagy karaktert, hogy kibontakozzon, és amikor a film végén a két történet találkozik, az egész totál mesterkélt. Sehol sincs az a katartikus pillanat, amikor egy sérült Maximus elkeseredetten küzd a hataloméhes Commodus császárral, csak a fejemet fogtam, mert sok értelme nem volt a látottaknak.
Denzel volt az egyetlen jó dolog a filmben, bár nem tudta igazán levetkőzni a bronxi laza srác mentalitást. Paul Mescal nem főszereplő matéria, sajnos nincs meg a karizmája egy ilyen szerephez, és nem is kezdett semmit üres karakterével. Pedro Pascal legalább próbálkozott, de annyira minimális személyiség jutott neki, hogy nem volt mit kibontani. A többi színész közhelyeket evett reggelire, és csak azokat böfögte ki a kamera előtt. Történelmi hitelességről ha lehet, ne beszéljünk.
A sztori elején főszereplőnk, Lucius, fogságba esik, miután a római seregek Acacius tábornok vezetésével elfoglalja városát, és megölik feleségét. Acacius felesége, Lucilla kideríti abból, ahogy a férfi homokot fog (???), hogy a gyorsan gladiátorrá avanzsálódott Lucius igazából a fia egy korábbi kapcsolatából. Végtelen sokszor visszaugrunk az első filmhez emiatt, szörnyen lealacsonyítva Maximus áldozatát. Lucius elég hamar elfelejti, hogy a rómaiak lemészárolták katonáit és feleségét, és egy ponton már Róma lelkéért küzd, majdnem nulla karakterfejlődés következtében. A filmbéli pálfordulások kimondottan bugyuták és alaptalanok. Főszereplőnk esetében is totál bizonytalan, mégis miért harcol a történet egy pontján. Sokáig a bosszú hajtotta, Pedro Pascalt akarta megölni, azonban a vele való csata meglepően korán megtörténik, és ez a film érzelmi központja is, amivel csak az a gond, hogy a sztori még vagy egy órát tart.
Az utolsó harmad inkább bukdácsolás, sok az olyan harci jelenet, amik csak azért lettek bedobva, hogy valami akció történjen, de nulla konzekvenciával jártak. Jó volt látni az elárasztott stadiont, de az egész kb. egy ötperces jelenet volt, és teljesen biztos volt, hogy semmi fontos sem fog történni benne. Akkor meg minek az egész? A záró csata pedig egyenesen röhejes volt, fogalmam sincs, egy jó erőben lévő, sérülésmentes gladiátor miért nem egy másodperc alatt végzett ellenfelével, aki kardot gondolom, ritkán forgatott az utóbbi tíz évben. Mintha rengeteg sztoriszál elfelejtődött volna, vagy annyi jelenetet vágtak ki, hogy nem túl indokolt számos szekvencia. Egy ponton a plebs majdnem elfoglalja a császári palotát, majd két jelenettel arrébb már az arénában üvöltenek, mintha mi sem történt volna. Róma elitje ok nélkül sorakozik fel Lucius mögé, mintha a sztori azon része hiányozna teljesen.
Mi értelme egy gladiátor filmnek, amiben a címszereplők alig befolyásolják a történetet? Az első filmnek semmi szüksége sem volt folytatásra, és ezt Ridley Scott szépen be is bizonyította. Ennél az időutazós alternatív folytatás lett volna csak rosszabb.

53 Gladiátor II (2024)
SkyShowtime (2025.05.16.)
Az ötszörös Oscar-díjas Gladiátor folytatása. A cselekmény néhány évvel később játszódik: Lucius, a császár húgának, Lucillának fia felnőtt. Semmi sem nyűgözte le... több»
Szereplők: Denzel Washington, Pedro Pascal, Connie Nielsen, Joseph Quinn, Paul Mescal