Bradley Cooper rendezőként és főszereplőként is meghitt portrét fest Leonard Bernstein zeneszerzőről, számos magán- és nyilvános énjéről. Egy eksztázisokban és kínokban bővelkedő, gyönyörű életrajzi filmet.
Cooper számára ez már a második rendezői kiruccanás „A csillag születik” után.
A nagyszerű karmester-zeneszerző Bernstein nyugtalan lényét és szerelmi életét meséli a történet, Carey Mulligannal, mint Bernstein felesége, Felicia, aki hatalmasat alakít a szerepben. A kép azonban többnyire a bonyolult ember szívében rejlő ellentmondásos kettősségekről szól, amelyeket Cooper okosan tükröz a fekete-fehér szegmensek és a gazdag, telített színjelenetek közötti kontrasztban. Sosem értjük meg igazán mélyen zenészként vagy férfiként. Ő egy legenda, egy nagyobb kulturális erő a század közepén Amerikában, akinek személye messze túlmutat a klasszikus zenei világ ritka körein. Mindeközben a szívet dagasztó, mindent elsöprő zene, amely hullámokban söpör végig a drámán.
A „Maestro” esztétikai szempontból is olyan következetesen látványos, hogy azt meg kell említeni. Az operatőri munka, a jelmezek és a produkciós dizájn egyaránt hangulatos és precíz, ahogy Bernstein életének több mint 40 évével együtt fejlődik.
Végezetül: a film megfelel a kezdő sorainak, amit Bernstein mondott: „A műalkotás nem válaszol kérdésekre, hanem provokálja azokat; és lényege az egymásnak ellentmondó válaszok közötti feszültségben rejlik.”
Bradley Cooper rendezőként és főszereplőként is meghitt portrét fest Leonard Bernstein zeneszerzőről, számos magán- és nyilvános énjéről. Egy eksztázisokban és kínokban bővelkedő, gyönyörű életrajzi filmet.
Cooper számára ez már a második rendezői kiruccanás „A csillag születik” után. A nagyszerű karmester-zeneszerző Bernstein nyugtalan lényét és szerelmi életét meséli a történet, Carey Mulligannal, mint Bernstein felesége, Felicia, aki hatalmasat alakít a szerepben. A kép azonban többnyire a bonyolult ember szívében rejlő ellentmondásos kettősségekről szól, amelyeket Cooper okosan tükröz a fekete-fehér szegmensek és a gazdag, telített színjelenetek közötti kontrasztban. Sosem értjük meg igazán mélyen zenészként vagy férfiként. Ő egy legenda, egy nagyobb kulturális erő a század közepén Amerikában, akinek személye messze túlmutat a klasszikus zenei világ ritka körein. Mindeközben a szívet dagasztó, mindent elsöprő zene, amely hullámokban söpör végig a drámán.
A „Maestro” esztétikai szempontból is olyan következetesen látványos, hogy azt meg kell említeni. Az operatőri munka, a jelmezek és a produkciós dizájn egyaránt hangulatos és precíz, ahogy Bernstein életének több mint 40 évével együtt fejlődik. Végezetül: a film megfelel a kezdő sorainak, amit Bernstein mondott: „A műalkotás nem válaszol kérdésekre, hanem provokálja azokat; és lényege az egymásnak ellentmondó válaszok közötti feszültségben rejlik.”