Azt hiszem, ez a film pont abba a kategóriába esik, hogy se füle, se farka. Horrorra van bekalibrálva, és ha mondhatom ezt, az elején egy jó kis természetfilm. Furcsa pár a vadonban, megmagyarázhatatlan viselkedés és semmitmondó befejezés. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
Maga a film is nehezen indul, hogy mit is akarnak kihozni belőle. Végül is a szerelmet igazából nem lehet érteni, mert az egy dolog, hogy fiú a lány mellett marad és vele van, de az, hogy piócázik, meg a lány néha furcsán átváltozik, szóval nem értettem, mi akart a cél lenni? Mondjuk az, hogy a csapdával "fognak " egy másik lányt, aki igazából azt sem tudni, mi okból került erre a vidékre, és mi a célja. Annyit megtudunk, hogy terhes, eltört a lába, és ha kifolyik a vére, akkor elszabadul a nem is tudom mi, talán farkasemberszerű, aki a vérre teljesen begerjed.
Szóval szerelem nincs, horror sincs, csupán egy misztikus kis ijesztgetős történet, ami nincs befejezve. Igazából nem értem a forgatókönyvírót, hiszen az elején hatalmas hangsúlyt fektet a természetre, és az egyedüllétre, ami épp pont hiányzik, az a szerelem. Ezután - ez kb. kétharmada a filmnek - egy olyan lányt von be a történetbe, aki tényleg csak odacsöppen, semmi előzmény, semmi cél. Végül pedig kiderül, mi a lány baja, és végezetül ebben a farkasemberes nőben elszabadulnak a farkasösztönök vagy a megveszett vad ösztöne, és megharapja a fiút, aki szerintem az odatévedt lányt is megöli, és jön slusszpoénként, hogy megjelenik az a fiú, akitől visszaszerezte a pénzt, és itt vége, filmszakadás.
Összességben a forgatókönyv gyenge, a rendezés jóindulattal közepes. A szereplők nem adnak a filmhez, hanem elvesznek belőle. A hangi és képi effektek pedig gyengék. Így nagy jóindulattal megadom a kettő csillagot. Napjainkban ennyire semmitmondó filmet még nem láttam. A film címéből kiindulva másra gondoltam. Igazából nem ajánlom senkinek, nincs benne semmi megfogható, értelmes, jó. Talán a táj az, amit érdemes megemlíteni. Érzelmek terén egy katyvaszt kapunk, nem érezni a magányt, a keserűséget, szerelmet, boldogságot, félelmet, semmit. Tehát nagy nulla. Csak annak ajánlom megnézésre, aki látni szeretne valamit, de nem tudja, mit szeretne nézni... Üdv, Yosi

Az agresszív betegséggel küzdő Rose a világtól elzárkózva él a férjével, de egy idegen érkezése tönkreteszi az általuk felépített menedéket. több»
Szereplők: Sophie Rundle, Nathan McMullen, Matt Stokoe, Olivia Gray, Boadicea Ricketts