Soha nem voltak a szívem csücskei az ázsiai kísértettörténetek, ugyanis a legtöbb esetben a már unalomig felhasznált klisékre építkeztek, így pedig ha a néző látott már mondjuk egy csokornyit eme filmes zsánerből, akkor igencsak kevés meglepetésben lesz majd része az épp soron következő, e műfajú produkcióban. Persze azért akadtak kivételek, amelyek képesek voltam mind hangulatban, mind pedig félelemkeltésben odatenni magukat. Bevallom, jómagam is emiatt kezdtem el nézni a 2005-ös Cselló című filmet, habár tartalmában nem úgy tűnt, hogy ez fogja megreformálni az ázsiai kísértettörténeteket, de úgy éreztem, hogy talán egy hangulatos alkotást tisztelhetek majd benne. Nézzük hát, hogy milyen is lett a film!
A Cselló egy dél-koreai misztikus horrorfilm, melynek a rendezését és a forgatókönyvét Woo-cheol Lee készítette. Az úriembernek ez volt az első forgatókönyve (mondjuk 2005-öt óta nem is készített egyéb már forgatókönyvet), illetve a filmrendezés terén is ezzel a produkciójával debütált. Maga a történet nem is lenne rossz, ugyanis kezdetben erősen érződik rajta az a fajta hullám, amely ez idő tájt legfőképp jellemezte az ázsiai kísértetfilmeket, miszerint hogy a történet indikátora valami elátkozott tárgy lesz (jelen esetben eleinte egy magnókazettára vagy egy Csellóra gyanakodhatnánk). Majd ahogy haladunk tovább a történetben, egyre jobban kezdtem elbizonytalanodni a korábbi feltevésemben, ugyanis színre lép egy igencsak furcsa házvezetőnő is a főszereplő család otthonában, ezáltal pedig kétségeim támadtak azzal kapcsolatosan, hogy mi is lesz a borzalmak elindítója eme produkcióban. Ha mindez még nem zavarta volna kellő mértékben össze a film nézőjét, akkor a forgatókönyvíró becsempész még egy kis adalékanyagot ezzel kapcsolatosan, ugyanis történeti morzsák adagolásával beleszövődik a bosszú is mint motívum, illetve a különféle képzelgések is megjelennek majd a cselekményben. Mindezen dolgokat jómagam akár még dicsérném is, ha mondjuk a tálalásmódja nem lett volna végtelenül lassú és körülményes. Ráadásul sajnos igencsak harmatos a film atmoszféraépítése, ugyanis a történet megkövetelné a néző figyelmét, de mindez igencsak nagy feladat, merthogy a történet nagyjából a játékidejének a feléig szinte ólomlábakon halad. Majd szerencsére elkezdenek kissé felgyorsulni az események, de mivel a film történetébe jó pár drámai mellékszálat is becsempészett a forgatókönyvíró, így ezen filmbéli elemek folyton megakasztják a történet folytonosságát. Mindezek után pedig már csak azt látom, hogy negyedórányi a hátralévő idő a filmből. Na ott aztán szépen kapunk szinte mindent, történeti csavarok váltják egymást szinte az utolsó képkockáig, majd vágás, és jön a filmvégi stáblista. Így pedig valahogy kissé összecsapott érzést kelt a film lezárása.
Nem azt mondom, hogy a Cselló történetében találtam rá a legbonyolultabb ázsiai kísértetfilmre, de az kétségtelen, hogy eme összetettsége igényli a néző figyelmét, aminek én még örülni is tudtam volna, csak hát sajnos valahogy nagyon minimálisra volt állítva a félelemkeltés az egész film alatt.
Tovább rontotta nálam a film megítélést a filmbéli karakterek, merthogy a főszereplő kivételével nem igazán voltak kidolgozva, leginkább amolyan kellékként szerepeltek csak a történetben. A főszereplőnőt alakító Hyeon-a Seong egész jól alakította a filmbéli karakterét, de egymaga kevés volt ahhoz, hogy jobbra értékeljem majd a kész filmet.
Sajnos a Cselló tipikusan az a fajta kísértetfilm, amelyet ha egyszer megnéz az ember (ha egyáltalán megnéz a lassú cselekményvezetése miatt), akkor sem lesz egy maradandó alkotás, merthogy gyorsan a feledés homályába fog veszni a legtöbb nézőjénél. Ugyan kissé lehet, hogy szigorúan osztályoztam, de két csillagnál többet nem tudok adni a látottakra.
