Kezdem ott, hogy a címmel ellentétben Shaolin-utalást leginkább mikroszkópon át nézve lehet találni a történetben. Az eredeti jelentés, ami kb. „Halálos tanítványok” formájában elég jól visszaadható lett volna, és nem is tartalmazza a templom nevét. Ám egy normális terjesztő helyett sajnos egy rókáról a sokadik bőrt lehúzni akaró egyén kezébe jutott a project a hazai megjelenés idején. Gyaníthatóan a fenti visszásság miatt nálunk gyorsan süllyesztőbe került. Pedig jók benne a karakterek, még némi jellemfejlődésük is akad. Mi több, szerethetőek, a hibáik ellenére. A rendezés, fényképezés, szerepjátszás, zene és harci koreográfia megbízhatóan egyenletes mindvégig.
Chang Cheh ezúttal nem legendát akart alkotni, így közelebb hozta a nézőket a korabeli társadalomhoz. Megmutatja, hogy a mandzsuk térnyerését elősegítette a meggyötört nép passzivitása, továbbá az előkelőek haszonlesése. Országvédelem és erkölcsi tartás a kínai elit számára ostobaságnak tűnt, eszerint is álltak hozzájuk. A hazafiak vagy elhullottak, vagy beletörődtek a megváltoztathatatlanba.
A stúdió közismert filmjeihez képest kevés a kézitusa-jelenet. Viszont minőségiek. Alexander Fu Sheng a forgatás idején a korai húszas éveiben járt. Bár nem egyedül áll a mese központjában, kiderül, hogy sokan miért látták benne a jövendő szupersztárját. Egy „mellék-főszerep” harcaiban olyan robbanékonyságot és mozgássebességet vonultat fel minden filmes rásegítés nélkül, amit akkortájt legfeljebb Bruce Lee-től kapott meg a nagyérdemű.
Végre egy olyan SB-történet, amely filmes értékeket szintén mutat a mesteri kungfu technikákon túl. Ám a hazai feltűnése idején csúnyán lehúzták azon „rajongók”, akik történet nélküli hullagyártást reméltek tőle. Remélhetőleg, mostanra már toleránsabbá vált a szemlélet.
75 Hong quan xiao zi (1975)
Az indulatos fiatal harcművész, Kuan egy textilgyárban vállal munkát. Ott egy Shaolin-tanítvány figyelmezteti őt a rivális Manchu klánra, akik egy másik közeli gyárat vezetnek. több»
