Nem egy könnyen emészthető mozi, amit megnézel, majd másnapra el is felejted. Ez egy vizuális és intellektuális támadás, egy brutalitással, szatírával és mély társadalomkritikával átitatott mestermű, amely az emberi psziché legsötétebb bugyraiba kalauzol.
A film főszereplője Alex, egy intelligens, karizmatikus, de félelmetesen amorális fiatal, aki bandájával – a droogokkal – élvezettel vetíti rá a világra a saját, erőszakos vágyait. A film első felében szinte hipnotikus örömmel követjük végig a kegyetlenségeit, mert Kubrick mesterien manipulál minket: Alex szimpatikus, stílusos, sőt, humoros karakter, akit a néző akaratlanul is kedvelni kezd.
Aztán jön a fordulat. Az állam lecsap, és megkezdődik Alex "rehabilitációja" a Ludovico-módszerrel, egy kegyetlen kondicionálási eljárással, amely fizikailag képtelenné teszi őt az agresszióra. A rendszer "kijavítja", de vajon ettől jobb ember lesz? A film zsenialitása abban rejlik, hogy Kubrick nem ad könnyű válaszokat. Az egyik oldalon ott az anarchia és a szabad akarat féktelen tombolása, a másikon pedig a totális kontroll és a személyiség erőszakos elnyomása.
A Mechanikus narancs nem erőszakos film a szó klasszikus értelmében – nem a brutalitás esztétizálása a célja, hanem az, hogy a néző kényelmetlenül érezze magát. Kubrick hideg távolságtartással mutatja be az agressziót, amitől az még brutálisabbnak hat. Az ikonikus jelenetek – a „Singin' in the Rain”-re elkövetett támadás vagy Alex „kezelése” – nemcsak vizuálisan sokkolóak, hanem mélyen zavarba ejtőek is.
És épp itt jön be a film pszichológiája: meddig mehet el egy állam az emberek irányításában? Létezik-e morál, ha elveszik az egyén választási lehetőségét? Alex a film elején egy szörnyeteg, de a végére a társadalom által formált ronccsá válik – és a néző azon kapja magát, hogy sajnálja őt. Ez Kubrick igazi mesterműve: morális zűrzavarba taszít, és nem hagy nyugodni.
Kubrick mindig is a tökéletesség megszállottja volt, és ez itt is érződik. A film látványvilága egy szürreális, de mégis valószerű világot teremt, ahol a jövő groteszk módon keveredik a múlt elemeivel. A színpaletta, az operatőri munka, az ikonikus díszletek mind-mind erősítik a film nyomasztó hangulatát.
A zene pedig külön fejezetet érdemel. Ludwig van Beethoven a film egyik kulcsmotívuma, hiszen Alex imádja a zenéjét – és egyben az erőszakot is. A klasszikus dallamok és a brutális jelenetek kontrasztja hátborzongató hatást kelt. Wendy Carlos elektronikus átdolgozásai pedig még tovább fokozzák a film hipnotikus erejét.
A Mechanikus narancs vitathatatlanul a filmtörténet egyik legfontosabb darabja. A bemutatása után cenzúrázták, betiltották, de ez csak tovább növelte a kultuszát. Hatása érezhető számtalan későbbi alkotáson, a popkultúrától kezdve a filozófiai vitákig.
Nem könnyű film, nem is szórakoztató a hagyományos értelemben. De az biztos, hogy ha egyszer megnézed, soha nem felejted el.
89 Mechanikus narancs (1971)
dráma | krimi | politikai | sci-fi | szatíra
Alex fiatal, gondtalan és agresszív, ahogy társai is. Életük nem áll másból, mint mások terrorizálásából és az élvezetek hajszolásából, ám a fiú élete megváltozik,... több»
Szereplők: Malcolm McDowell, Steven Berkoff, David Prowse, Pat Roach, George Coulouris
