Sajátos hangulatú drámai történet, mely horrorfilmnek tűnik

2024.06.30 10:27 Morpheus Olvasottság: 611x

9

John Krasinski kiengedte kezéből a legújabb Hang nélkül film rendezését (bár a forgatókönyvírásba beleszólása maradt, mivel a 4 scriptor egyike lett). A végeredmény egy teljesen új stílusú produkció, melyben a legfőbb hangsúlyt már nem maguk a lények kapják és a túlélők harca ellenük, hanem a két központi karakter drámája. Az egyik főszereplő, Samira (Lupita Nyong'o) egy halálos beteg 40-es színes bőrű nő, aki depresszióval küzd a történet kezdetén egy New York-i szanatóriumban, a másik főszereplő pedig egy 30-as átlagfickó, Eric (Joseph Quinn), aki jogot tanul a városban. Összefognak és együtt, egymást segítve próbálják meg túlélni az idegenek támadását.

Eric gyógyszert szerez Samira számára, a nő pedig a vízben való meneküléseknél segíti a férfit. Kölcsönösen biztatják, támogatják egymást, így túlélik az idegenek, a hangra támadó különös szörnyek első nagy támadását. Pedig nincs könnyű dolguk: élelmet kell szerezniük, folyton néma csöndben kell haladniuk, és minden napot túl kell élniük. Samira egyetlen vágya, hogy halála előtt (mely így is úgy is bekövetkezik) még egyen egy pizzát, amivel korán elhunyt édesapja emléke előtt adózik.

Apukájával ugyanis, aki jazz-zongorista volt, ez az utolsó közös emléke. Eric csupán megmenekülni akar, de mivel megkedveli Samirát, elhatározza, hogy segíti őt ebben az utolsó tervében. Összejön tehát a pizzázás, és utána Eric a tenger felé próbál menekülni, ahol hajókon vannak már a túlélők, ugyanis a lények nem tudnak úszni. Samira önfeláldozó módon segíti, hogy macskájával együtt legalább Eric túlélje az egészet. A Hang nélkül első nap nem rossz film, de sokkal inkább lélektani dráma, mint horrorfilm. A rendező, Michael Sarnoski ugyanis filmjében a legelső helyre nem a szörnyes témát helyezi, hanem két ember kapcsolatát és a reménytelenség érzését. Azt a reménytelenséget, amit csak egy halálos beteg érezhet, aki ráadásul szembesülni kénytelen a világ összeomlásával is. A főszereplő, Lupita Nyong'o remek alakítást nyújt, játékában számtalan érzelem megjelenik, melyeket képes át is adni számunkra. Kapunk azért persze izgalmakat is, rengeteg menekülési jelenettel. Nagyon jók a képi beállítások is, láthatjuk a lerombolt, füstölgő New Yorkot a menekülni próbáló százezrekkel az utcákon. Ha az első két Hang nélkül-filmmel vetjük össze: azért most kevesebb a küzdelem, a harc, az izgalom, de mindezekért cserébe több az emberi érzés és karakterisztika. A történet végére átélhetjük, mit jelent az önfeláldozás, az emberi összetartás, illetve milyen erővel bírnak mindezek. Értékelésem 4 csillag, bár a Morfeuszon 3 és fél csillagot adtam (itt nem lehet fél csillagokat adni, így felfelé kerekítettem). Mindenkinek ajánlani tudom, aki egy sajátos hangulatú érzelmes filmre vágyik, mely horrorköntösben kerül elé.