A Dűne-univerzum politikáját alapjaiban meghatározó Bene Gesserit-rend megérdemelt volna egy méltó eredettörténetet, illetve jól szolgálhatott volna egy politikai intrikákat bemutató csavaros történet alapjául. Az alapanyag megvolt hozzá, mégsem sikerült túl ízletesre az, amit főztek belőle az alkotók. A történet során a Nővériség szépen előkészített tervét felborítja egy titokzatos idegen, aki képes ellenállni még a hatalmas erővel rendelkező Valya befolyásának is, és aktívan a nővérek ellen hangolja a császárt és családját. Szóval van itt cselvetés, intrika és ármánykodás bőven, ugyanakkor a szériáról sajnos elmondható, hogy többnyire szürkének és unalmasnak hat, minden teljesen sematikus és roppant fantáziátlan. A sorozat jó időben érkezett, a média is felkapta, így sikerült meglovagolnia a filmek sikereit, de azokat meg sem tudta közelíteni megvalósításában.