Gyenge időhurkos filmutánzat

2023.04.22 15:43 Crystaldeer Olvasottság: 422x

1

Az első gondolatom az volt, miközben néztem a filmet, hogy úgy tűnik, mostanában nagyon elszaporodtak az olyan filmek, melyek arról szólnak, hogy a főszereplő egy időhurokba ragad. Aztán később kiderült, hogy valószínűleg ez a film az Idétlen időkig 20 éves évfordulója kapcsán készült, mivel lesznek olyan jelenetek, ahova belerakták azt a filmet is. Kár, hogy ez a film csupán egy gyenge utánzata a fent említettnek. Pedig a film első felét még különösen élveztem is.

Hiszen ki nem kívánta volna azt már, hogy bárcsak visszamehetne az időben! A történet meg kezdetben azért is tetszett különösen, mert pont az én tinédzserkorom hozta vissza, és kicsit jó volt így a film kapcsán látni ezt. Szerintem az alkotók nagyon zseniálisan megoldották ezt az időutazást, tényleg újból a 2000-es évek elején érezhette magát a néző. A színészekkel se volt semmi probléma, mindenki nagyon jól játszott, és trükkösen ábrázolták a múltbéli jeleneteket. Már kezdtem azt érezni, hogy ez a film a kedvencem lesz, amikor jött az a bizonyos lezárás.

Ritkán fordul velem elő, hogy tetszik egy film, aztán a végére teljesen megváltozik a véleményem – ez általában fordítva szokott lenni, azonban sajnos ennél a filmnél totális csalódást éreztem a befejezéskor. Az indok tehát arra, hogy miért adok végül 2 csillagot rá, csupán annyi, hogy szerintem egy irtó nagy hülyeség lett a lezárása. Először is végül így semmi értelme nem volt az időbeli huroknak, hiszen a főszereplő személyiségét vagy gondolkodását ezt semmiben nem változtatta meg. Az, hogy Amélie megtudta ideje előtt, hogy azok az emberek, akik akkoriban körbevették, csupán „kamubarátok” voltak, azt már tudta a későbbiekben is, tehát ez nem volt titok, és amúgy se tudott ezzel a helyzettel mit kezdeni, hiszen a múltat úgyse lehet megváltoztatni. Illetve azért, hogy végre kinyissa az időkapszulát, nem kellett volna visszamennie az időben, hiszen már épp erre készült 40 évesen is, a jelenkori időben. Ha esetleg a kapszula – tegyük fel – meg lett volna semmisítve a 18. szülinapján, akkor esetleg ezért visszamehetett volna, hogy elkerülje ezt, és végül elolvassa a levelet. Másrészt itt jön be a másik szokásos divathullám; a leszbikusság. Oké, megértettem, legyen így a sztori, csak hogy ennek se volt így értelme, mert egy nőből nem lesz egyik pillanatról a másikra leszbikus, miután megtudja, hogy a gyerekkori barátnője tinikorukban szerelmes volt belé, másrészt közben eltelt 22 év, hahó! Itt valami nagyon nem stimmelt. Ráadásul egy csókot akkor már miért nem raktak bele? Mert azért mégse olyan elfogadó ezzel kapcsolatban a társadalom? Félrevezette a nézőket az is, hogy úgy ábrázolta a karaktereket, hogy aki tiniként menő volt, az felnőttkorára lecsúszott, aki meg lúzer, az gazdag lett, mert ennek valójában semmi jelentősége nem volt. Nem erről szólt az egész. Nekem sokkal jobban tetszett volna, ha az a bizonyos gyerekkori barátnő egy fiú lett volna. Akkor túl kiszámítható és sablonos lett volna a történet? Hiszen mit is kívánhatott volna egy fiú, minthogy a lány belé szeressen, na de hogy egy lány ilyet kíván és majd 40 évesen is ugyanígy érezzen. Gondolták, hogy nem olyan előrelátható cselekmény. A másik számomra zavaró tényező az volt, hogy a szereplők közti kapcsolati szálak is túl elvarratlanok voltak. Például, hogy megjelenik az első szerelme Amelie-nek 22 év után, és akkor úgy hopp beül az autóba mellé, mintha még mindig ismerné, de persze közbe előtte döbbenten rákérdez, hogy ő-e az. Aztán ugyanígy Fiona is megjelenik a bárban, és tök felszínesen beszélgetnek, mintha ugyanúgy ismernék egymást. Szóval a cselekmény nem mindig lett jól kidolgozva, ezáltal a film is keveset ér. Inkább néztem volna meg helyette az Idétlen időkig című filmet, amit meg nem tudok mondani, hányszor láttam már, de annak a filmnek több értelme van, mint ennek. Végezetül vígjátéknak sem mondanám éppen.