Sziasztok! És akkor jöjjön az egyik olyan film (sorozat), ami igen csak nagy kedvencemmé vált! Olyannyira, hogy kétszer is megnéztem egymás után, talán egy vagy két nap különbséggel. Ami azért említésre méltó, mert többször megnézni csak azokat a filmeket, illetve sorozatokat szoktam, amiket míg élek, nem szeretnék elfelejteni, mert tanultam belőlük valamit (Esernyő Akadémia, Ragnarök – netis sorozat). Illetőleg olyan mélypontokról állítottak fel (Hamilton), amiket érdemes megköszönnöm; mindamellett is, hogy visszaadták az emberiségbe vetett hitemet (is) ezek a filmek (Az ember, akit Ottónak hívnak, Gyógyító szerelem).
Nos, ez utóbbi, ami A láthatatlan fény címet viseli, a léleknek egy olyan lírai énjét mutatja be mind tematikáját tekintve, mind érzékenységét, hogy kapásból megérdemelte a két like-ot. Már csak azért is, mert egy olyan különleges oldaláról mutat be egy vak, francia lánnyal való történéseket, aki egy kalandregényből felolvasva bizonyos oldalakat segítségül hívja Franciaország számára az amerikaiakat, így harcolva a náci elnyomás ellen természetesen, méghozzá rádión (!); aminél nagyszerűbb koncepciót az utóbbi években talán még nem is láttam (a Hazbin Hotel felröppenéséig, hogy egészen pontos legyek).
Úgyhogy le a kalappal a Netflix előtt! Mindenképp érdemes megnézni ezt a 4 részes, kicsit lélektani, kicsit romantikus, kicsit háborús sorozatot, amiben még az olyan nagy nevek is, mint Mark Ruffalo (Avengers: Hulk) vagy Hugh Laurie (Dr. House) helyet kaptak – a Lángok tengere nevezetű elátkozott drágakő mellett –, amiért bizony egyesek ölni is képesek lennének. Bár tudnák, hogy a drágakő nem is biztosít örök életet. XD Különben Marie apja visszatért volna. Mert csak hazudtak volna a halálhírével kapcsolatban, a drágakő misztériumát erősítve (!). Legalább is én így fejeztem volna be a sorozat végén történteket, hogy Marie apja valóban visszatér.
Akkor lett volna értelme ennek a kő körüli átok dolognak. E nélkül a misztikum – a történet különc kis legendája – ugyanis elsikkadt. Ahogy nem okozott a kő tulajdonosának szerettei körül se életen át tartó szerencsétlenséget. Ha így lett volna, Marie meghalt volna a bombázásban, akár random is. Hiszen bármelyik rádiós felolvasása lehetett volna egyben az utolsó is. Csapódott is be rakéta hozzá is. Tehát ha ezek után az apja nem tért vissza, illetve az, hogy a náci üldöző úgy járt, ahogy járt (méghozzá a Lángok tengerétől egy sóhajtásnyira, egy leheletnyire, ami egyébként a rendezés egyik legmagasabb iskolája volt a filmben, az igazi művészet), inkább annak jelentését hordozta magában, hogy mindenki a való élet „áldomásait” kapta. (Nem pedig átkot a nyakába.)
Ami egyébként azért is érdekes, mert Marie apjának visszatérte nélkül a film végképp miszticizmusát vesztette, megmaradva annak, ami (egy háború sújtotta övezetnek), ahol is egy „elvakult” kedves teremtés azért küzd, hogy rádióján keresztül koordinátákat adjon le a németek leállásairól; ami, ha nem egy kalandregényből felolvasással történik, még amúgy teljesen hiteles is lehetett volna. De mivel ezek a felolvasások végül maguk is elrugaszkodtak a talajtól, az egész film kapott egy amolyan fantasztikus, misztikus felhangot, amitől a film hangulata csak még inkább megváltozott (azaz, már nem is egy háború közepébe csöppenve érezhettük magunkat Marie-nek hála, hanem egy félig meddig mesében); ezért is történhetett meg, hogy a végére teljesen elvarázsolódtunk. (Vagy hát én.)
Ami könnyebben fogyaszthatóvá tette a történelemnek azon korszakát is, ami talán az egyik legsötétebb. Vagyis ajánlom a filmet mindazoknak, akik, noha nem szeretik a történelmet, szeretik, ha egy film már majdnem egészen olyan, mintha komoly alapokon nyugodna. Ha egy film bája és hangulata (és persze miszticizmusa) átmenetet képez a fikció és a valóság között. Mindamellett is, hogy a történet koncepciója akár valóság is lehetne. Persze csak, miután lerázta magáról a varázslatokat.
A két like-ot ettől független első blikkre megérdemelte, mert Marie karakterénél bájosabbat, illetve a sorozat koncepciójánál ötletesebbet csak keveset lehet találni. (Aki ennyire el tudott még varázsolni, talán egyedül Alita lehetett. Illetve, akin hasonló jókat gondolkodtam (mint itt, Marie apján), az utóbbi időben egyedül Aaron Burr karaktere volt, miután megölte Hamiltont. Ekképpen csak ajánlani tudom mindenkinek A láthatatlan fény című sorozatot, mert maga a varázslat, ami visszaadja az ember lelkének azt a melegséget, amire csak a legérzékenyebbre kalibrált filmek képesek.
És persze az olyan rendezői sikkek, mint kilehelni a lelket a hőn áhított „örök életet adó” drágakő mellett. (Egyszerűen fantasztikus egy jelenet volt. Fantasztikus. A korona ékköve; azt leszámítva persze, hogy egy vak lány koordinátákat olvas fel (mond be) egy olyan rádiófrekvencián, amit ugyanúgy hallgatnak azok a német rádiós tisztek is, vagyis egy tiszt, akinek a feladata lenne kiküszöbölni, megtalálni, elhallgattatni az ilyen, és ehhez hasonló francia segélykéréseket.) Hát aztán az más kérdés, hogy milyen már, német segít a németek ellen amerikaiakat hívni segítségül. Ez majdnem ugyanaz, mint Marie apja, aki a múltban mondott vagy tett valamit, amivel Marie-t egy életre vakká tette a külvilág felé, ami miatt hiába is van a birtokában egy halhatatlanságot "jelentő" drágaságnak, mégis elvérzik, ha lelövik.
Kicsit ellentmondásos ez a dolog, de gyanítom, a végén ezért sem térhetett már vissza. Mintha legalább is nem érdemelné meg, hogy Marie közelében legyen, pedig sok mindenre maga tanította meg. Példának okáért navigálni. Ahogy az utcák sűrűjében, úgy a való életben is. Marie tehát akkor is sokat köszönhet neki, ha nem lát dolgokat, még akkor se, ha azok a szeme előtt vannak. Köszöntem a filmet a netinek! Valóságos kis ékszerdoboz volt. Úgy háborús film, hogy nem háborús film. Úgy érzékeny, hogy a hősnő a végsőkig harcol, és nem adja fel még akkor sem – ezt a „harcot” –, amikor a németek már egészen az ajtajáig nyomulnak. Egyszóval igazi varázslat Anthony Doerr Pulitzer-díjas regénye nyomán. Imádtam.
Kami
78 A láthatatlan fény (2023)
dráma | háborús | történelmi
Marie-Laure, a vak francia tinédzser és Werner, a német katona története, akiknek útjai a megszállt Franciaországban találkoznak, amikor mindketten megpróbálják túlélni a... több»
