Jövőre ilyenkor

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A Jövőre ilyenkor kellemes meglepetés volt a mai romantikus vígjátékok között, felüdülés - amit ritkán kapunk manapság. A film nem próbálja meg feltalálni újra a műfajt, viszont éppen annyit ad hozzá, hogy ne csak a szívecskéink dobogjanak tőle, hane... Többm az agyunk is kapjon egy kis táplálékot. A főszereplők között érezhető a kémia, ami nélkül egy ilyen film halálra van ítélve. A kapcsolatuk természetesnek hat, és bár vannak kiszámítható pillanatok, a történet őszintesége és a párbeszédek valódisága elviszik a hátukon a filmet. Különösen tetszett, hogy nem elégedtek meg a romantikus sablonokkal: a film komolyabb témákat is érint, mint például a sorshoz való viszonyunk vagy az önazonosság kérdése. Felveti, hogy vajon valóban a „ránk húzott” tulajdonságok, családi minták és félelmek határoznak-e meg bennünket vagy mi magunk alakítjuk az életünket. Quinn karaktere külön kiemelendő: végre egy férfi főszereplő, akinek nemcsak bája, de mélysége is van. A film jól mutatja be a szorongó, depressziós édesanyjával való kapcsolatát, ami nemcsak háttértörténetként működik, hanem komoly társadalmi súlyt is ad a filmnek. Ez az érzelmi háttér teszi őt igazán emberivé, esendővé és szerethetővé. A Jövőre ilyenkor nem tökéletes film, de őszinte. Olyan, mint egy baráti beszélgetés egy kávé mellett: néha vicces, néha fájó, de mindig valós.

Végig az volt az érzésem, hogy egy mesterséges intelligencia rakta össze ezt a történetet romantikus klisékből, telis-tele durva hibákkal és álkonfliktusokkal.