ozemarkuseva

Jó, de nem tökéletes
A The Housemaid esetében több kritikában is felmerült, hogy a film állítólag jobb, mint a könyv, ezzel sajnos nem tudok egyetérteni. Az E/1-ben íródott regények adaptálása mindig nehéz terep, hiszen a főszereplő belső gondolatai rengeteget hozzáadnak a történethez. Itt ugyan próbálkoztak néhány belső monológos narrációval, de ez nem tudta teljesen visszaadni azt a pluszt, amit a könyv nyújt. Összességében egy korrekt, kellemes thriller született, talán a kelleténél több romantikus hangsúllyal. A szereplőválogatás alapvetően jól sikerült, viszont Michele Morrone karaktere kifejezetten háttérbe szorult: érezhetően kevesebb játékidőt és súlyt kapott, mint a regényben, ami nem tett jót a történe... több»

Nem csúcsdísz, de csillagszórónak elmegy
A Csendes éj, véres éj igazi felüdülés volt. Olyan érzésem volt közben, mintha nem is egy 2025-ös filmet néznék, hanem visszarepültünk volna abba az időszakba, amikor a filmek még nem féltek mindent beletenni, amit csak akartak. Amikor nem volt túlgondolva, nem volt visszafogva, és nem kellett minden sarkot lekerekíteni. A történet szépen, lassan áll össze, az információk fokozatosan csöpögnek, miközben már az elejétől gondolkodásra késztet: „oké, ebből vajon mi fog kisülni?” Folyamatosan gyártottam a saját teóriáimat, amik újra és újra frissültek. és a legjobb az egészben, hogy a film végül teljesen más irányba ment. Mégsem éreztem átverve magam, mert mindez logikusan, következetesen volt f... több»

Merész, működőképes… de több sebből vérzik
Az IT: Welcome to Derry alapvetően működőképes és sok szempontból bátor vállalás lett. Ami elsőként megfogott, az a sorozat dinamikája: a gyerekek közti kapcsolatok élők, természetesek és valódi érzelmi súlyuk van. Jól működik a csapatdinamika, és külön pluszpont, hogy a sorozat nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel. Hiába alakul meg már az első részben egy „csapat”, pillanatok alatt ki is nyírják őket, ezzel egyértelművé téve: itt senki sincs biztonságban. Szintén erős döntés, hogy nem csak a gyerekek kapnak teret, hanem a felnőttek is. A sorozat világosan megmutatja, hogy Derry nem csak őket emészti fel, hanem mindenkit, aki ott él. Ez az aspektus jól mélyíti a történetet, és közelebb... több»

Egynek elmegy
A Jingle Bell Heist kellemes meglepetés volt a karácsonyi filmek között. Nem próbál meg világot váltani, de végre nem is ugyanazt a sablont kapjuk századszor: nem a „találkozik a pékfiúval a nagyvárosi menedzserlány” típusú történet, hanem egy kicsit izgalmasabb, egyedibb irány. A film sztorija alapvetően korrekt, könnyen fogyasztható, és bár a vége kicsit kiszámítható, azért sikerült egy olyan csavart beletenni, amitől mosolyogva bólintasz. A főszereplők közti dinamika működik, van kémia, van lendület, és ami külön öröm: nem csak a szerelmi szál viszi a hátán az egészet. A film valódi, életszerű problémákat is felvet, mint a család, a felelősségvállalás, vagy a „mindent elölről kezdeni” fél... több»

Jonas Brothers karácsonyi csomagolásban, csak a masni hiányzik...
Mindig is a gyenge pontom volt a karácsonyi filmek kategóriája. Az a fajta guilty pleasure, amit hideg estéken bekapcsolok, és ha még egy kis romantikát is belekevernek, akkor már kész is a boldogsághormon-koktél. Na, ez a film elvileg pont ezt akarta adni, egy kis ünnepi hangulatot, egy kis romkomot, némi musical fűszerezéssel. A hangsúly az elvileg-en van. Mert valahogy az egész olyan összecsapott lett. Időnként majdnem sikerül poénosnak lennie, de aztán mindig megmagyarázzák, mintha félnének, hogy nem értjük, így meg pont nem üt. A legnagyobb bajom viszont az volt, hogy végig úgy éreztem magam, mint egy idegen az ünnepi vacsorán: mindenki ismeri a belsős poénokat, csak én nem. Mintha egy ... több»