ozemarkuseva

Pókfiúból Pókember
Összességében ez a film tetszett a legjobban Tom Holland Pókember-filmjei közül. Nem kellett hozzá tucatnyi nagy cameo vagy folyamatos leleplezések sorozata ahhoz, hogy működjön. Egyszerűen kapunk egy jól megírt, feszes forgatókönyvet, ami kellemesen idézi a korai Marvel-filmek hangulatát: van súlya, van mondanivalója, és közben a humor is pont annyi, amennyi kell. A poénok újra a megfelelő pillanatokban érkeznek, nem érződik úgy, mintha minden jelenetet kötelező lenne egy viccel lezárni. Tom Holland szerintem együtt nőtt fel a szereppel. A közkedvelt, barátságos tini Pókemberből mostanra egy sokkal érettebb, mélyebb karakter lett, és ezt remekül hozza végig a film során. Külön öröm volt újr... több»

Nem jó, de legalább rossz
A 72 óra sajnos az a film lett, amiben rengeteg lehetőség volt, de szinte egyikkel sem tudott élni. Az első tíz perc kifejezetten ígéretesen indult, az utolsó tíz perc pedig végre adott valami érzelmi lezárást. A kettő között viszont úgy éreztem, mintha nem másfél órát, hanem legalább tízet ültem volna a TV előtt. Millenialként a Gen X és a Gen Z között helyezkedem el, ezért egy kicsit vártam ezt a filmet. Azt gondoltam, érdekes lesz látni a két generáció közötti különbségeket és konfliktusokat, hiszen valamennyire mindkét világot értem. Ehelyett azonban egyik generáció sem tűnt hitelesnek. A Gen Z-s fiúcsapat sokszor érettebben és megfontoltabban viselkedett, mint az elvileg tapasztaltabb ... több»

Felnövéstörténet - felnötteknek
A Ráadásszerelem után kicsit félve ültem le a Voicemails for Isabelle elé, hiszen a két film alapötlete több ponton is hasonlít egymásra. Mégis, míg az előbbi nálam kellemes egyszernézős élmény maradt, addig ez a film sokkal mélyebben megérintett. Talán azért, mert itt a romantika nem a történet középpontja. A szerelem jelen van, de nem akar mindenáron mindent uralni. Sokkal inkább egy történet önmagunk elfogadásáról, a helykeresésünkről és arról, hogyan tanulunk meg felnőttként is tovább fejlődni. A romantikus szál inkább természetes kiegészítője ennek az útnak, nem pedig a végcélja. A film ereje ráadásul nem csak a főszereplők kapcsolatában rejlik. Remekül működnek a családi és baráti visz... több»

Tudod a végét, mégis megnézed
A Munkahelyi románc nem fogja újraírni a romantikus vígjátékok szabályait, de szerencsére nem is akarja. Már az első percekben sejteni lehet, hová fut ki a történet, a fordulatok többsége ismerős, a romantikus jelenetek pedig gyakran annyira giccsesek, hogy néha már sok, de mégis működik. A film legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja, mi akar lenni: könnyed, szórakoztató kikapcsolódás. Jennifer Lopez hozza a tőle megszokott karizmát, a humor több helyen valóban működik, és a játékidő alatt egyszer sem éreztem azt, hogy az órámat kellene néznem. Nem egy olyan film, ami után az ember az élet nagy kérdésein kezd el gondolkodni. Nem fog filozófiai vitákat indítani a sorsról vagy az emberi kapcso... több»

Akik mellett elszaladunk...
A Lé meg a Lola azon ritka filmek közé tartozik, amelyek közel harminc évvel a bemutatójuk után sem érződnek elavultnak. Sőt, sok tekintetben frissebbnek hatnak, mint számos mai alkotás. A történet első ránézésre egyszerű: Lola húsz percet kap arra, hogy előteremtsen 100 000 márkát, miután barátja, Manni elveszíti a pénzt. A film azonban valójában sokkal kevésbé szól erről az összegről, mint a véletlenről, a sorsról és arról, hogy egyetlen apró döntés hogyan alakíthatja át emberek életét. A filmet nézve óhatatlanul eszembe jutott a Pillangóhatás, ugyanakkor a nyers energiája, a lüktető zene és a vizuális stílusa miatt olyan érzésem is volt, mintha a Pillangóhatás és a Trainspotting furcsa s... több»