Egy szerencsejátékos vallomása

Sokan nem szerették, többek között a kritikusok se, és tényleg messze van a tökéletestől. Nálam mégis betalált, nem kevéssé köszönhetően Colin Farrel teljes átlényegülésének, aki tényleg görnyedve viszi a vállán ezt a nem tökéletes, de erős atmoszférájú, egy szerencsejáték-függő teljes lecsúszását elmesélő, bizonyos értelemben mégis katartikus balladát (hogy az angol eredeti címre reflektáljak). A túláradó és értelmetlen giccsben tobzódó Macao tökéletes hátteret nyújt e nihilista utazáshoz, ahol az antihős útját kifejezetten érdekes mellékkarakterek szegélyezik (személyes kedvencem a kiábrándult arisztokrata monológja a vacsora közben). Amiben hiány van, azok a felszínesen túlmenő valós emberi kapcsolatok, pedig – ahogy nyilvánvalóvá válik – csak ezek és a materiálison túli értékek jelenthetnek igazi megváltást. Elcsépelt lenne a központi csavar? Talán. Ha viszont a nagy egészet nézzük, egy stílusos és eredeti, és spirituális mélységektől sem mentes alkotást kapunk, ami bár nem ajánlható mindenkinek, az értő közönség számára tartalmas élmény lesz. 75%-ot adnék, ez itt négy csillag.

A „Szerencsejátékos vallomása” egy végtelenül nyomasztó, cseppet sem könnyen emészthető kaszinó-dráma. A makaói fényűző szerencsejáték barlangok csillogásában éli mindennapjait Lord Doyle (Colin Farrell), aki keményen iszik és két kézzel szórja a pénzét. Már amennyi maradt neki, mert adósságai miatt egyre mélyebbre süllyed. Lord Doyle nagytőkés arisztokrataként mutatja be magát, miközben kerülgeti azokat az embereket, akiktől hatalmas adósságokat halmozott fel. Időközben a nyomába szegődik egy magánnyomozó (Tilda Swinton), aki szembesíti Doyle-t mindazzal, ami elől menekül. A kaszinó egyik titokzatos alkalmazottja, Dao Ming pedig mentőövet kínál neki, azonban a nőnek is megvannak a saját titkai. "Csak egy nagy nyereményre van szükségem" – hangzik a közhely a lázban úszó, önmaga elől menekülő, izzadt és dülledt szemű férfitól. A sok feszült, hiperaktív és drámai jelenetet tartalmazó film második fele stílust vált egy spirituális és irodalmi területre. A kezdeti szórakoztató pszichodráma egy meglehetősen kusza, erkölcsi válsággá változik, amiben a főszereplőnk már nem tudja megmenteni önmagát, a bűnözőt a csődtől. A filmet csak a művészi produkciókat kedvelőknek ajánlom.

Ne úgy nézd, mint egy kaszinói szerencsejátékfüggő történetet. Ez egy mélyen spirituális film valójában. Két módon lehet befogadni. Az egyik az, hogy megnézed, de figyelmesen. Aztán alaposan utánaolvasol, hogy mit láttál. Ha nem vagy a kínai buddhista hitrendszer ismerője, akkor ez a lépés nélkülözhetetlen. Ha nagyon figyeltél, akkor ezen a ponton megállhatsz. A másik módszer annyiban különbözik, hogy ezután fogod és rövid időn belül ismét megnézed, hogy minden együtt legyen végül. Én ez utóbbit fogom tenni.

Bevallom őszintén, hogy ez a film nem olyan hangulatban talált meg, hogy igazán oda tudja figyelni rá, így csak a felszínt érzékeltem, az igazi történéseket nehéz volt követni. Nehéz film és nyomasztó. Kedvelem Colin Farrellt, ezért azt vártam, hogy ... Többegy jó és izgalmas filmet fogok látni. De helyette egy nehezen feldolgozható katyvaszt láttam. Talán, ha valamikor olyan hangulatban leszek, majd megnézem még egyszer, hogy értsem is, hogy akkor most mi is történt valójában. Szerintem csak akkor álljatok neki, ha tudtok rá figyelni.