addiktológiai-konzultáns

Szakmai szemmel - az önkép illúziója
Veronika Voss, a korábban ünnepelt filmszínésznő 1955-re mellőzötté vált a filmes szakmában. Egy esős estén véletlenül találkozik Robert Krohn újságíróval, akit vonz a kiszámíthatatlan nő. Ahogy közelebb kerül hozzá, lassan feltárul Veronika életének ismeretlen oldala: morfium, pénz, kiszolgáltatottság és érdek, a történet fokozatosan krimibe hajlik. A filmet többször láttam, és valahányszor újranézem, új rétegeit mutatja meg. Kamaszként még vártam a fordulatot; addiktológiával foglalkozó szakemberként ez fel sem merül bennem, mivel Fassbinder következetesen egy irányba szövi a szálakat. A film a rendező utolsó előtti nagyjátékfilmje. Fassbinder Veronikáról azt mondta: érti, hogyan hagyta ma... több»

Szakmai szemmel - függőség közérthetően
A Sandra Bullock által alakított Gwen egy újabb részeg botrány után huszonnyolc napos rehabilitációra kerül. Eleinte büntetésként éli meg a bentlétet, tagadja a probléma súlyát, és alig várja, hogy visszatérhessen korábbi életéhez. Addiktológiai szemszögből ez a film a függőség ábrázolásának Hollywood-kompatibilis változata. Mély témához nyúl, a mélységet azonban nem igazán vállalja fel. A film készítői összeszedték az addikciókat érintő általános sztenderdeket, és készítettek belőlük egy könnyen fogyasztható filmet. Receptes hasonlattal élve mindenből egy kicsit beletettek: egy csipetnyi ellenállást a rehabbal szemben, egy késhegynyi sóvárgást, egy maréknyi szétesett családi hátteret, egy m... több»

Szakmai szemmel - a bizalomvesztés
A Mila Kunis által alakított Molly mögött tíz év opioidfüggőség és számtalan visszaesés áll. Egy újabb próbálkozás során még négy nap szermentesség választja el a gyógyszeres kezeléstől. Ezt az időt az anyjánál, a Glenn Close által alakított Debnél tölti. A film addiktológiai rétegei közül a bizalomvesztés fogott meg leginkább: az anya–lánya viszonyhoz eleve különleges közelséget és bizalmat társítunk, nézőként pedig ott lépünk a történetbe, ahol ez a bizalom a függési játszmák miatt már teljesen elporladt. Deb Molly szavait a korábbi hazugságok és manipulációk felől értelmezi. Molly pontosan érzi anyja gyenge pontjait, és szükség esetén ki is használja ezt a tudását, tovább erősítve a gyana... több»

Szakmai szemmel
Ez a film a függőséget több síkon hitelesen ábrázolja. Az alkohol személyiségromboló hatása mellett pontos képet ad egy diszfunkcionálisan működő, elhanyagoló családról, amely kívülről kaotikusnak tűnik, belül azonban nagyon is kiszámítható. A család szervezőereje az alkohol és az apa agresszivitása, ehhez idomulnak a családtagok, kialakítva saját túlélési szerepeiket. A felnőtteknél a részegség és a boldogság szinte összecsúszik, az ivás és a szexualitás az öröm egyetlen forrása. Jake-nek, az apának a bántalmazás a normalitás része, az ivási teljesítmény az erejét demonstrálja. Életmódja uralja a teret és a családját. Saját agresszióját adottságként kezeli – ilyen a természete –, ezzel felü... több»

Szakmai szemmel
A film számomra ambivalens. Pozitívuma a villogó képi kavalkád, amely behúz a kaszinók világába, és egyben csillámporként elfedi a valóságot, amely sokkal inkább a nyomasztó hazugságról, az adósságok halmozásáról és az önbecsapásról szól. Colin Farrell meggyőzően alakítja Doyle-t, aki egyszerre nagyzoló, szétesett, alkoholista és kétségbeesetten kapaszkodik abba az identitásba, amelyet magának felépített. Doyle a kivezető utat a saját életéből szintén kitörni vágyó Dao Mingben látja meg. Mély, szavak nélküli összetartozás alakul ki közöttük. Ez a kapcsolat a kaszinók és a függőség által fenntartott állandó izgalmi állapot ellenpólusa lesz, amely nyugalmat, biztonságérzetet és reményt ad. A n... több»