A bankrablás

Lengyel krimi-dráma, amely a 90-es évek eleji Kelet-Európa bizonytalan, rendszerváltás utáni korszakába helyez egy megtörtént bankrablási nyomozást. A film régimódi bűnügyi stílussal, sötét képi világgal és lassan építkező, alaposan kidolgozott nyomo... Többzati szállal dolgozik, miközben érezhetően igyekszik átadni az akkori társadalmi-gazdasági légkört. A cselekmény feszült, helyenként lassú, és az aprólékos részletek kedvelőinek szól, azonban a szokásos heist-mozik tempójához szokottaknak talán túl egyhangú vagy monotonnak tűnhet. A karakterek hitelesek: az elbocsátott, tapasztalt rendőr és a fiatal nyomozó dinamikája adja a film emberi oldalát, miközben a színészi játék, különösen Olaf Lubaszenko alakítása, erős jelenléttel tölti meg a történetet. A forgatókönyv stabil, kevés meglepetést tartalmaz, inkább a klasszikus, komor krimik hangulatát idézi, a rendezés főleg a lengyel valóság beemelésében, a feszültség és a politikai háttér érzékeltetésében erős. Objektíven a film hiánytalanul hozza a műfaj kötelező elemeit, de nem vállal sok kockázatot, szubjektíven pedig azoknak ad többet, akik szeretik a részletgazdag, melankolikus európai krimit, kevésbé ajánlott az izgalmas fordulatokra vagy látványos akciókra vágyóknak. Célközönsége a klasszikus bűnügyi történetek, realista krimik értői, illetve akik szívesen elmerülnek a régió múltjának árnyalt ábrázolásában. A bankrablás nem hibátlan, néhol valóban túlnyújtott, de atmoszférája, karakterei, és a korhű, komor hangulata miatt megragadó és értékes.

A krimikben az a jó, hogy ha jól meg vannak írva, a világ minden táján képesek bűvöletbe ejteni a nézőt a részleteivel, az izgalmaival. A „Bankrablás” egy részben igaz történet alapján íródott, amikor is az 1990-es években három alkalmazott és egy biztonsági őr hidegvérű gyilkosai után nyomoz a rendőrség. Az ügy felderítésére felkérnek egy volt, ám magasan képzett biztonsági ügynököt, és máris indulhat a játék a tettes(ek) után. A bűnügyi történet kibontását egy régimódi krimistílus köntösébe bújtatják az alkotók. Aprólékos, mélyreható szimatolások, lassú és homályos nyomozás – ami viszont nekem nem ment át az unalmas kategóriába, de a villámkrimikhez szokott, fáradtabb szemnek hosszú lehet a történetmesélés. A kevés fénnyel ábrázolt sötét, komor világ fáradalmas lehet, a monoton film nem való mindenkinek, csak krimi ínyencek fogyasszák. Tetszett a színészi játék, a karakterek is jól kitaláltak, és az aktuálisan felbukkanó lengyel politikai környezet is jól beépül. Léteznek ennél lényegesen jobb krimik, ami nem csoda, hiszen a választék óriási. Itt minden szükséges krimielem a helyén van, régimódisága miatt azonban ritkán kockáztat a forgatókönyvíró. Ennek ellenére nem sajnáltam a rászánt két órámat, végig lekötött, és a kevésbé izgalmas jelenetek közben is igényelte a figyelmet.

A történet jó, és az egyedi hangulata miatt nekem megér egy négyest. A főszerepre kereshettek volna egy markánsabb karaktert, és a magyar szinkronra egy ellenszenvesebb hangot. (Csak hogy kötözködjek egy kicsit.)

Korrekt kelet-európai, lengyel krimi. A múlt árnyai befigyelnek, s a jelentések itt sem szünetelnek. Időben visszalépünk a 90-es évek elejére, a retró hangulat és a komor képek nem sok jót ígérnek. Egy joviálisnak tűnő volt rendőr Columbo nyugalmáva... Többl keríti körbe és szorítja sarokba a nyilvánvaló bűnösöket. Legalább annyira korrajz, mint amennyire krimi.