Koppenhágai szerelem

Nagyon mélyen érintett a film. Talán azért is, mert a családomban van olyan pár, akik a vég nélküli próbálkozások remény-reménytelenség hullámzásán keresztül jutottak a pozitív eredményig. A szereplők, forgatókönyv és a lélekábrázolás/defektuálódás is hibátlan.

Akkor ajánlanám megnézni ezt a filmet, ha olyan hangulatban vagyunk, hogy érzelmileg fájdalmat akarunk okozni magunknak. Ugyanis a film kicsit sem a szerelemről szól, hanem arról az elkeserítő küzdelemről, amikor egy párnak nem jön össze a kisbaba, p... Többedig mindent megtesznek érte. Kezelésekre járnak, hogy mesterségesen sikerüljön. De csak nem és nem akar összejönni. Sok párral megesik ilyenkor, hogy a szex nem öröm lesz, hanem feladat. Aztán jön a reménykedés és a csalódás, most is negatív a teszt. Egy ilyen megpróbáltatás évekig tart, és rámehet a kapcsolat. Ebben a filmben a nő úgy érzi, hogy ezt csak ő akarja, pedig a pasi keményen a végsőkig mellette áll. Tűri a hisztirohamait, a hangulatváltozásait, az őrült viselkedését. És akkor ott vannak a barátok, akiknek könnyen összejön a baba. Sőt, míg te mindent megteszel, hogy kisbabád legyen, ő elveteti, mert nem bír ki még egy terhességet. A film tele van ezzel a fájdalommal, a küzdelemmel. Megmondom őszintén, hogy nem annyira tetszett, mert a főszereplő nő minden dühét a pasin tölti ki, gyereket szeretne, de a mostohagyerekeit szó nélkül elhagyja. Kivetíti a gondolatait másokra. Azoknak talán ajánlanám, akik benne vannak ebben a fájdalmas epizódban, de csak azért, hogy a saját stresszüket kicsit jobban meg tudják élni.

A napokban tettek fel a Netflixre egy norvég filmet (Csúszós lejtő), aminek a története kísértetien hasonlított ehhez, de sokkal szórakoztatóbb.

Érdekes koncepció, alapból kevésbé klisés a történet az alaphelyzet miatt, de nagyvonalakban ugyanazt a romantikus filmet kapjuk, mint mindig.