A pármai kolostor

Nagyon kellemes, szívhez szóló történet, tényleg egy igazi európai klasszikus, ami minden tekintetben felér az amerikai társaihoz.

70 év szép kor egy film életében, még akkor is, ha a franciák egyik legnagyobb klasszikusának regény-adaptációjáról van szó. Hat év múlva Gérard Philipe részesülhetett abban a kivételes lehetőségben, hogy a szerző másik nagy regényének főhősét, Julie... Többn Sorelt is eljátszhatta. A két alakítás közül nehéz dönteni, hogy melyik alak tetszett jobban. Az viszont egyértelmű, hogy mindkettő parádés. A XIX. század Napóleon utáni Itáliájában, a tízes években (Waterloo után!) játszódó regény romantikus cselekményvázát vitte filmre Christian-Jaque pompás díszletek és jelmezek közepette. A díszlet- és jelmeztervezők kiváló munkát végeztek, nem is beszélve a fodrászok tevékenységéről, hiszen azoknak a frizuráknak az elkészítése hatalmas erőpróba lehetett számukra. Nagy kár, hogy nem színes a produkció, talán ’48-ban, három évvel a háború után nem gyűlt össze annyi pénz, hogy színes nyersanyagra forgathassák le a majd’ három órás filmet. Kimaradtak a regény lapjain olvasható politikai fejtegetések, filozófiai elmélkedések, de valljuk be őszintén ezeket filmre vinni szinte lehetetlen feladat. A zsarnok pármai herceg elleni forradalom tömegjelenetei nagyon hatásosak.

Gyönyörű alkotás, és bár nem követi teljes mértékben az eredeti művet, szerintem ennek ellenére is egy nagyon értékes és minőségi adaptáció.