Nick nyomozásának helyszíne változott, New York után hazatértek Friscoba. Itt Nora unokatestvérének, Selmának kell segíteniük, mert férje meggyilkolásával vádolják. A szilveszteri ivástól kapatos Nick pillanatok alatt kijózanodva, éles logikával rájön, ki a valódi… Több

FILMINFÓ
Filmgyűjtemény
KULCSSZAVAK
Jól összeszokott „vegyespáros” volt Myrna Loy és William Powell kettőse, hiszen az évek során 14 filmben játszottak együtt. A kiváló bűnügyi író, Dashiell Hammett (1894– 1961, minden kötetét megfilmesítették) ötletei alapján forgatott hat önálló részből álló „cingár”-sorozat (1934– 1947) talán legsikeresebb darabja. Időben ez volt a második, amelyben Nora és Nick alakjában szórakoztatták a közönséget. A bűnügyi szál sikeresen keveredett a screwball comedy elemeivel, sőt még okos, jól idomított kutyaszereplők is színesítették. Az Asta kutyapár kapcsolatában egy sajnálatos félrelépés is történt, amelyet a koromfekete kiskutya megjelenése bizonyított. Az „igazi nevén” Skippynek hívott terrier kan színészeket megszégyenítő „mimikával” és felháborodással mutatta ki Mrs. Asta hűtlensége miatti bánatát. A fiatal James Stewart itt olyan szerepet játszott, amely élesen különbözött a későbbi filmjeiben alakított karakterektől. Szerencsére szinkronizált változathoz jutottam hozzá, mert olyan sokat és gyorsan beszélnek benne, hogy felirattal szinte élvezhetetlen lett volna, így viszont kellemes szórakozást nyújtott.
Annak ellenére, hogy William Powell és Myrna Loy nagyon közeli barátok voltak a magánéletben, romantikus pillanataik csak a filmvásznon voltak. Persze a nézők össze szerették volna boronálni őket a valóságban is.