
Érdekességek (14)
A film összbevétele 226 200 000 dollár volt (imdb.com).
Az utómunka ideje alatt a rendező megváltoztatta a látásmódját, így majdnem a forgatókönyv 1/4-ét kivágták, illetve megváltoztatták az eredetihez képest, hogy a mostani, komolyabb formáját nyerhesse el a film.
A rendező elmondta, hogy a film forgatása közben azt hitte,, hogy egy sokkal könnyedebb családi vígjáték-drámát készítenek. Majd a vágó asztalon derült ki számára, hogy ebből sokkal több lehet.
A film 2000-ben megnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat
1999-ben a 9. legtöbb bevételt hozó film volt.
Wes Bentley a filmben nyújtott alakításáért jelölve volt az MTV Movie Award legjobb feltörekvő színésznek járó díjára.
A Dreamworks stúdió 10. forgalmazott filmje.
Hasonló filmek
Az eredeti elképzelés szerint amikor Lester elhajítja a spárgát, valójában a földre kellett volna dobnia a tálat. Mivel nem így történt, Annette Bening és Thora Birch reakciója nagyon is eredeti volt.
Steven Spielberg, aki az elsők között látta a filmet, a végén a könnyeit törölgetve csak annyit mondott Mendesnek, hogy "Klasszikust alkottál".
Thora Birch mindössze 17 éves volt a film forgatásakor, így mivel kiskorúnak számított, a szülei beleegyezése kellett a félmeztelen jelenethez, a forgatáson pedig gyermekvédelmi szakemberek is részt vettek.
A film plakátján nem Mena Suvari, hanem a modell/színésznő Chloe Hunter hasa és kézfeje látható.
Az író, Alan Ball az Oscar-díj átvételekor elmondta, hogy a film megírására egy szélben lebegő papírzacskó ihlette, amit a World Trade Centerből látott. A történetet eredetileg színpadra szánta.
A főszereplő, Kevin Spacey végigimprovizálta a jelenetet, amikor Lester füvet szív és énekel a kocsiban.