Apró kis hazugságok

Kimondottan jó film, annak ellenére, hogy egy kicsit elnyújtották. A történet komoly kritika a jelen társadalmáról, arról, hogy az egyes személyek milyen önzők tudnak lenni. A társadalom nagy részére jellemző, hogy hazugságban él, és nem képes szembesülni a valósággal. Amikor ez megtörténik, rendszerint már késő... Jól kidolgozott karakterekkel, jó párbeszédekkel és sok mondanivalóval is szolgál, de egy kicsit nehézkes, két órában meg lehetett volna oldani. 7/10

Guillaume Canet elmehet a búsba. Nomen est omen: „apró kis hazugságok” – ez a film jónak ígérte magát, a szereplőfelhozatal okán, de nem lett jó, és ez a sunyi fajta nemjóság, ami arra kényszerített, hogy azért csökkenő reménnyel, de végignézzem. Ezzel már megint elvett két és fél órát az életem véges idejéből. Megint, ugyanis már másodszor csinálta. Egyszer már bedőltem neki, csak nem emlékeztem. Egyrészt nem volt mire, másrészt nyilván ismét felültem a sokat ígérő stáblistának. Akkor kezdett derengeni, hogy mit tettem, amikor megláttam a tengerparti házat, ahol a film nagy része játszódott. És megint végignéztem, b*sszus. Na de most szúrt ki velem Canet utoljára, mert ideírtam a benyomásaimat. Ha harmadszor is meg akarnám nézni 5-10 év múlva a produktumát, akkor előtte idekattintok, és látni fogom, hogy mit írtam, így megmenekülök majd. Mert nyilván akkor se fogok emlékezni erre a műtartalmas és áljelentőségteljes csapongásra. Ha az ember kiül egy parkba két és fél órára, akkor valóságosabb és érdekesebb dolgokat láthat, ráadásul úgy, hogy közben jó levegőn van. Legyetek nálam okosabbak, menjetek ez a film helyett parkba.

Hát, ez valami kegyetlenül hosszú film volt. Az első felében még próbáltam nem figyelni az idő lassú múlására, de aztán csak ráuntam, hogy nem hogy gyorsulnának az események, hanem még jobban nyújtják az egészet, mint valami rétestésztét. Ekkora amat... Többőr hibát akkor sem tudok elnézni, ha jó színészeket bíznak meg a szerepekkel.

Óriási gratula, ritka az olyan film, amiben ilyen jól megírt karakterek vannak. Szinte minden szereplőt tudnék helyettesíteni valamelyik ismerősömmel. És ami a humort illeti, valami zseniális, hatalmasakat röhögtem. Meg persze, sírtam is, nem tagadom... Több. Volt szerencsém utazás közben a buszban nézni, így csak a végén tűnt fel, milyen hosszú volt. De úgy érzem, fotelből nézve sem zavart volna az elhúzott játékidő, sőt, lehet meg is nézem újra a közeljövőben.