
Vélemények (14)
A filmet megnéztem. Kicsit nehezen indult számomra, mert sok volt az időbeli ugrás. Nehezen vettem fel a fonalat. De ez nem a film hibája. Nem tudtam a meccs kimenetelét, így szinte végig izgultam a döntőt. A fiam is szurkolt, mintha igazi meccset néznénk. Összességében tetszett a film, jó kis időtöltés volt.
Amikor elkezdtem nézni a filmet, hamar eldöntöttem, hogy Borg a szimpatikusabb. De aztán a két szereplő viselkedése annyira hullámzó, hogy ez szinte jelenetenként változott. Annyi biztos, hogy egyikük sem egy egyszerű figura. Viszont a végére mindket... Több
Nem olyan régen láttam a Nemek harca című, szintén a tenisz kiváló hőseiről szóló filmet. Abból a meggondolásból fogtam hozzá ehhez a filmhez, hogy többet tudjak meg a sportág két állócsillagáról. Belenézve az eredeti, 1980-as döntőbe, nagyon életsze... Több
Elképesztően unalmasra sikeredett a történet, pedig én még szeretem is a sportfilmeket. Vontatott volt számomra, a legvégén mutatott képek és elmondott infók érdekesebbek voltak, mint maga a film.
McEnroe kirohanásain jót derültem, a végső csata pedig kellően hatásosan volt ábrázolva, de semmi olyat nem mutat, mint pl. a Hajsza a győzelemért. Egy egyszer nézős sportfilm, amit ha megnéz az ember, másnapra már nem is emlékszik rá.
Számomra igen kellemes meglepetést okozott a film. Eleve nagyon bírom Shia LaBeoufot, és kimondottan jó színésznek tartom. Nem voltam benne biztos, hogy egy teniszes film le fog kötni, de messze többről szól. Okés, nincs a Rush színvonalán, de szerintem teljesen rendben volt.
Hasonló filmek
Nagyon jó kis életrajzi film, ami jól bemutatja, mekkora nyomás nehezedik egy-egy élsportolóra, és hogy az igazi megmérettetés nem is a pályán zajlik, hanem fejben.
Egy Federer-Nadal filmet el tudnék képzelni. A története számomra sok újdonságot hozott, de valahogy nem tudott lekötni, elkalandozott sokszor a figyelmem.
Mindig érdekes megismerni a sztárok azon oldalát, amit nem a TV mutat. Remek képet kapunk, hogy miféle második harcot vívnak a legjobbak a pályán kívül, a magánéletben. Emellett végig izgatottan várjuk magát a mérkőzést. A színészi alakítások szintén kiválóak. Ajánlom a filmet azoknak is, akik eddig kevésbé foglalkoztak, barátkoztak a tenisz világával.
Nem pont ezt vártam. Nekem nagyon száraz volt, sok unalmas párbeszéddel, amik nem vitték előre a történetet.
Lehet, hogy én láttam rosszul, de ez a mozi nem ér számomra sokkal többet egy jobban sikerült tévéfilmnél. Maga a sztori érdekes, de az egész nagyon kidolgozatlan. Nem mondom, hogy időpazarlás, de nem érzem, hogy bármiről lemaradtam volna, ha nem nézem meg.
Az utolsó mérkőzés brutálisan jóra sikeredett. Ha valaki szereti a teniszt, annak kötelező, de akik szeretnék megismerni a sporttörténelmi rivalizálás részleteit, azok sem fognak csalódni. Nem csak egy egyszerű teniszes filmről van szó, bár nehéz ezt... Több