juliS

Nagyon megérintett ez a film. Az tetszett benne a legjobban, hogy a borzalmas témák ellenére sem válik végig nyomasztóvá, és megmutatja, mennyi erő van abban, amikor nők tényleg kiállnak egymásért. Karin Viard és a többiek is nagyon jók, az egésznek pedig van egy elképesztően emberi hangulata.

Komolyan, ez nem az a tipikus történelmi film, hanem olyan mélyen érzelmes cucc, hogy néha már fojtogató. Jessie Buckley szétbombázza az érzelmeket, a képek meg gyönyörűek. Néha kicsit lassú, de ha ráállsz, simán megérint. Zhao tényleg eltalálta a fájdalom és a szépség furcsa egyensúlyát.

Pont olyan, amilyennek elképzeltem: a nosztalgia fullos, a kastély, a jelmezek, a háttérzaj, minden visszahozza, amit a sorozatban szerettem. Persze egy idő után picit döcög, mert sok a szereplő, sok a szál, néha alig bírom követni, ki kinek a múltja, ki mit akart. De a búcsújelenetek tényleg megérik az árat, szerintem egy szép lezárás.

Alapból nem vagyok romantikus, de ez valahogy más: szerelmes madeleine, ami felidézi, hogy milyen elketyegni egy idegen városban. London briliáns karakter lett, minden poénnal. Van néhány idegesítő mellékszereplő, de megszépül, ha tényleg beengeded. Szívvel ajánlom.

Imádtam, hogy Boyle hozta a punk energiát a kamerakezelésben, a vágás olyan, mintha agyunk közepébe hasítana. Az Alpha-zombie félelmetes, a hanghatások pofán vernek. Sokat nevettem, sokat sírtam – tökéletes keverék.