Hamnet

Ez a tipikus „művészieskedő” nyomorpornó, amit a fesztiváloknak és a tömegnek gyártanak, hogy elhitessék velük: valami „mélyet” látnak. A nyomort is úgy tálalják, hogy az jól mutasson a képernyőn. Beleestek a szokásos csapdába: sok lassított felvétel, giccses zene, és olyan szájbarágós érzelmek, amiket a „droidok” is értenek. Ha a tragédiát csak díszletnek használják egy kis kosztümös romantikához, akkor az egész nem több egy szépen csomagolt ürességnél. Nem hagynak neked teret a gondolkodásra, hanem bele akarják verni a fejedet a „borzalomba”, hogy sajnáld őket. Ez a „Hamnet” is csak egy újabb darab a rostában. Az ilyenekre kár az idő, mert csak leszívják az ember energiáját, de nem adnak cserébe semmi valódi igazságot. Csak a szokásos színház, ahol a „viaszkatonák” most éppen középkori jelmezben ordibálnak. Aki látja a „zsinórokat”, azt nem lehet ilyen olcsó trükkökkel bent tartani a nézőtéren. A történet Shakespeare fiáról és a pestisről szól, de a hangsúly nem a történelmi tényeken van, hanem a gyászon és a női sorson. Na, itt jön a veszély: ha egy ilyen történetet Hollywood kapar meg, abból könnyen lesz egy „érzelmi hullámvasút”, amit a tömegnek szánnak, hogy jól kisírhassák magukat a popcorn felett.

Chloé Zhao, a nézői és kritikai sikert arató A rodeós és A nomádok földje Oscar-díjas rendezője rövid marveles kitérő után (Örökkévalók) ismét emberi érzelmeket középpontba állító filmet készített, minden idők talán legismertebb drámaírójáról. Maggie... Teljes kritika

Minden hibája ellenére is tetszett összességében a film. Az érzelmi csúcspontok, bár szélsőségesen hatásvadász módon próbálnak könnycseppeket kikényszeríteni a nézőkből, mégis működnek. Izgalmas Hamlet-újraértelmezés, messziről indít és az első fele talán jobb, van egy szép íve a történetnek. Chloé Zhao rendezésében van egy furcsa kettősség, mert egyszerre hat természetesnek és extrémül túljátszottnak. Jesse Buckley alakítása Oscar-esélyes.

Komolyan, ez nem az a tipikus történelmi film, hanem olyan mélyen érzelmes cucc, hogy néha már fojtogató. Jessie Buckley szétbombázza az érzelmeket, a képek meg gyönyörűek. Néha kicsit lassú, de ha ráállsz, simán megérint. Zhao tényleg eltalálta a fájdalom és a szépség furcsa egyensúlyát.