![]()
Látom, sokan elutasítóak a filmmel kapcsolatban, érdemes új szemszögből megnézni. A mű a gyermeki traumafeldolgozással kapcsolatos, nem túl rejtélyes szimbolizmussal operál. A képi világ a főszereplő kislány életkorának és fantáziájának megfelelő. A lokáció választása mesteri, nem tudom, hogy hogy sikerült elintézni. A ház, amiben Aurora (Sophie Sloan) és a bérgyilkos szomszéd (Mads Mikkelsen) lakik, nem más, mint a Magyar Államkincstár Hold u. 4. alatti, Lechner Ödön által tervezett csodás épülete.
Hirdetés
De különben megértem, hogy sokan nem tudnak együtt menni a rendezővel, Bryan Fullerrel, akinek ez az első mozis nagyjátékfilmje. Tévéfilmje és főleg sorozata akad azért rendesen, nem kezdő. Mindazonáltal kétségtelenül kissé kaotikus a cselekmény, túl sok mindent akart talán belezsúfolni egyetlen filmbe. Meg a műfaj és a célközönség tekintetében is van némi összevisszaság. Valakitől olvastam, hogy nehezére esett követni, de a végére szerencsére felpörgött. Én fordítva voltam: nekem az utolsó 30–40 percet volt nehezebb nézni, de nem vagyunk egyformák.
![]()
A két főszereplőn kívül Sigourney Weaver is különösen jól játszik. A látványvilág szuper, ebben jelentős szerepe van Lechner klassz épületének és a kiváló fényképezésnek is. A CGI néha fura, de legyünk megértőek, az Államkincstár nyilván nem járult hozzá az épület rongálásához, másképp kellett megoldani.
Tartsátok észben, hogy egy kislány képzeletvilágában vagyunk. A szomszéd létezik ugyan, mert szokta látni a kislány a házban, de ahogy a filmben látjuk, az már egy képzelt karakter. Itt minden szimbolikus meg projektált, valójában azt se tudhatjuk, hogy mi van ténylegesen Aurora szüleivel, de ez nem is lényeges egy adott ponton túl. Így nézzétek, és figyeljetek oda a részletekre. Mert lehet, hogy amikor Aurora és a szomszéd egy kabrió oldtimerben gurul valahol a magyar tájon, a napraforgómezők mellett, közben a kocsinak olyan az árnyéka, mint egy szaladó szörnynek, és az ABBA arról énekel (persze angolul), hogy ő a megtaláló, és követ téged, és meg fog találni, nos, az lehet, hogy csak egy rövid snitt, de ha a telefonodat piszkáltad közben, akkor lemaradsz, aztán az életben nem fog leesni, hogy mi volt ez a film.
57 A porszörny (2025)
akció | dráma | horror | thriller
A tízéves Aurora mellett egy titokzatos férfi él, aki valódi szörnyekre vadászik – hivatásos gyilkos. Amikor a kislánynak szüksége lesz... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Mads Mikkelsen, Trokán Nóra, David Dastmalchian, Sheila Atim

