
Vélemények (9)
Lassan építkező sorozat, de hamar megfogott a hangulata. Szeretem az ilyen típusú krimiket, nem kell, hogy minden percben ezerrel pörögjenek az események.
Nagyon lassan haladt a történet ezért nem lett a kedvencem. Sokáig húzták a történetet. A főhős sem a legjobb, eléggé egysíkúnak tűnik, nem érzem rajta, hogy kidolgozott lenne.
Engem nagyon berántott ennek a sorozatnak a hangulata. Titus Welliver pedig tökéletes erre a karakterre. Minden évad egy bizonyos történetszálat göngyölít fel, lassan építkezik, van idő kibontani a szereplők közötti dinamikát és ok-okozati összefüggéseket. Nincs elhamarkodva semmi, szépen lassan történnek a dolgok. Vannak részek, amelyek visszacsatolnak fontos részletekhez, ahogy általában a valóságban is. Alig várom a 6. évadot, ami azt hiszem, a befejező évad is lesz. Remélem, azért egyszer még – másik szereplőgárdával – előveszik majd ezt a történetsorozatot.
Teljesen véletlenül akadtam rá erre a sorozatra, de az első pillanattól fogva volt benne valami, ami függővé tett. A főszereplő karakterét nagyon bírtam, igazán különc figura.
Titus Welliver a lehető legjobb választás volt a főszereplő karakter megformálására, tökéletes megtestesítője annak a karakternek, melyet az alkotók megálmodtak. Rabjává váltam a sorozatnak.
Hasonló sorozatok
A Bosch egy igazán remek, átívelős krimisorozat, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Az első perctől az utolsóig rabig tudott ejteni, kíváncsivá tett, ki követte el a gyilkosságot. Könnyen rabul ejt.