Közel

Mai álságos társadalmunknak egy tükröt mutat. Szeretnénk egy békés, szeretetbeli világot. Ahol a gyerekeink felnőhetnek, dolgozhatnak, kirándulhatnak. Élhetik a kis minden napi életüket. De láthatóan ez a világ elvan b*va. Jól mutatja „művészkedve” a történet is, szerelemesek vagyunk, mélyen ragaszkodóan, de a társadalmi nyomás hatására egyszerűen, amúgy igazán megtagadva természetünk, szembeköpjük magunkat. Aztán persze jön a naaaaa, ki szenved jobban?... - . -

A film egy nagyon ritkán látott kapcsolatrendszert dolgoz fel, és a felbomlásának körülményeit vizsgálja, főleg egy gyerek szemszögéből. Ugyanakkor ez a sztori nem igényelt egy egész estés filmet, narratív szempontból simán lehetne rövidfilm, tekintve, hogy rengeteg jelenet csak korábbi jelenetek hangulatát imitálja újra és újra. A színészek rendben vannak, és a gyerek gondolkodása miatt a történeti furcsaságok meg vannak magyarázva. A film nagyon nagy része azonban kimondottan vontatott, és csak atmoszférát épít.

Ez a történet egyszerűen nagyon az elemében találja el az embert. Nem találok szavakat, lenyűgöző volt.

Talán ha egy kissé kevésbé vették volna "művészeskedőre" a figurát, akkor könnyebben emészthető lenne többek számára. Bár nem nagy gond, csak szerintem tök jó lett volna, ha sokkal szélesebb nézőközönséghez szól.