Hat hét

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Nagyon örülök a filmio.hu-nak, mert annyi érdekes magyar filmet láttam rajta, amiket máshol esélytelen lenne megnéznem. A Hat hét veszélyesen jó volt, még akkor is, ha egy már ismert sztorit dolgoz fel. Mindegyik színész remek volt, a kisebb gyerekek... Többtől eltekintve, és a film egy elég durva érzelmi bombával zárja történetét, ami nagyobbat ütött, mint sok más próbálkozás. A történet Zsófit követi, aki terhessége végéhez közeledve egyre mélyebbre csúszik. Alkoholista, zűrös anyjával való kapcsolata, sportos jövője és tanulmányai mind a levegőben lógnak, a feszültséget nem tudja hol levezetni, így sztoikus álca mögé menekül, ahol csak tovább nő benne a diszkomfort. A film remekül láttatja, ahogy a hullámok összecsapnak Zsófi feje fölött, ő pedig elkeseredetten kapálózik. Végig vele vagyunk, megértjük világát és problémáit, legalább részben. A rendező nem vesztegetett időt semmivel, nincs elnyújtott pillanat vagy fölösleges elem. A sztori nem mutatja meg, hogy esett teherbe Zsófi, vagy hol van a srác, mert ez nem is fontos ehhez a történethez, bár legalább arra kíváncsi lettem volna, miért a szülés mellett döntött, vagy például anyjával és barátnőivel hogy beszélték ezt meg. Meg hogy tudta eltitkolni sporttársai és húga elől az egészet? Kicsit többet beszélhetett volna Zsófi, nem kellett volna semmi szájbarágós monológ, csak pár eldobott mondat, ami a döntéseire jobban rávilágít.

Nos, maga a film egész jó, csak olyan gondolatokat ébreszt bennem, ami maga a nyers valóság. Felelőtlen, buta emberekre asszociálok. Tehát amúgy 2023-ben élünk, és hihetetlen, de ez a szexuális szabadosság sem elég arra, hogy sok-sok menő csajszit in... Többformáljon a dolgokról. Az első kefires bögre kiborulása után nem tudják, mitől nő a hasuk. Szóval nagyon-nagyon hiányos sok-sok ember fejében ez a terület 2023-ban is. A másik meg a nyomorultak, nem is tudom, mi készteti az embereket, akik saját magukat sem tudják fenntartani, a gyerekvállalásra. Kinek jó ez? Mint a Neander-völgyben, csak csitt-csatt évente, mennyiség számít, majd csak legel valamit.

A kis asztalitenisz-csillag Zsófi gyereklányt megfelelő védekezés nélkül levarrja egy helyi menő csávó, aki természetesen nincs kész az ezzel járó felelősség vállalására, mint ahogy a mi Zsófink és az ő anyukája se. Zsófi a szétesett csonka családján... Többak talán legérettebb tagja, de a gyerekvállaláshoz még ő se eléggé érett, de ha az lenne, akkor se volna itt az ideje. Úgyhogy marad az örökbe fogadó szülők javára történő lemondás. Idáig viszonylag vontatottan jutunk el, de akkor még hátravan a film négyötöde, ami Zsófi lelki tipródásáról és a reménytelen családi hátteréről szól, aztán a film utolsó perceiben megkapjuk arra is a választ, hogy sikerül-e mindezt feldolgoznia a mi kis főhősünknek. A film nem valami gördülékeny, a téma pedig nyomasztó, így többé-kevésbé másfél óra gyötrelemben vehet részt a néző.

Nem az a típusú alkotás, ahol peregnek az események, és csak úgy kapkodjuk a fejünket a fordulatoktól. Értem én, hogy a művészet nem a kreatív történetírásról szól, csak hát nálam egy jobb sorsra érdemes lány vívódásai inkább egy jelenetre való téma, mint egy egész filmre.