
Vélemények (31)
Ryan Reynolds nagy kedvencem, részint ebben a filmben nyújtott alakítása miatt, mert maga a sztori elég gyenge, de elfogadhatóra feltornászta.
Nehéz műfaj,és nem is sikerült túl jól.Reynolds hozta a kötelezőt,de semmi több.Hamar enged a feszültség,nincs hová felpörögni.Egyszer nézős mozi.
Ez egy igazi lelki terror, nagyon jól lehetett tudni, mennyire nyomasztó lesz az egész, hát az is volt. Elképesztően kínzó a film hangulata, a magasra tolt feszültség végig zaklatja az embert, szóval ha éppen jót tenne, ha valami felbolygatná a lelki nyugalmadat, akkor a tökéletes film ez is lehet hozzá.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Hú, hát ez micsoda filmélmény volt! Érdekelt, mert egy helyszínen játszódó film, és így jól is működik. Ryan Reynolds fantasztikus alakítása jobbá teszi a filmet, karaktere szimpatikus, és érthető, hogy mikor hogy viselkedik. A feszültség a tetőponton, nem tudom, utoljára melyik filmen izgultam így, mint ezen. Na de, ha ennyi jót mondtam róla, miért csak három csillag? Hát azért, mert a befejezés valami elképesztő, szó szerint kitépni a lelkedet. Ilyet eddig csak egy filmre mondtam, a Hetedikre, de amellett a film mellett úgy gondolom, ennek a filmnek van a legszomorúbb befejezése. Ráadásul most életemben először azt éreztem, hogy egy film megviselt, és ez nem kis szám. Valahogy úgy érzem, jobb lett volna, ha nem látom a végét, és csak úgy, mint a Hetediknél, ezt a filmet sem valami jó érzés nézni, azért, mert egyszerűen nyomasztó, de nagyon.
Bravúros, hogy egy ennyire minimalista thrillert megcsináltak, Ryan Reynolds is jó benne, másképp nem is működne, mivel ő az egyetlen szereplő, aki látunk. Ennek ellenére engem néha kicsit untatott, nem tudta végig fenntartani az érdeklődésem, mint pl. a hasonló koncepcióval készült "Locke" vagy "A bűnös". 6/10
Hasonló filmek
Számomra elég gáz, hogy egy koporsóban játszódik egy komplett film, vártam, hátha lesz valami más is, de sajna nem lett...
Másfél órás film úgy hogy végig egy szereplő van és végig egy helyszínen, és nem unalmas. A végén nagyon lehet izgulni hogy vajon sikerül e neki. 5/5.
Engem teljesen lekötött ez a film. Durva, hogy mennyire jól le tudott egy sötét veremben játszani a fantáziámmal és az idegrendszeremmel. Tudtam izgulni és tudtam kötődni az egészhez. Beleéltem magam és élveztem a filmélményt, úgy hogy Ez egy nagyon jó film!
Amikor megérkezett, tán az elsők között nézhettem meg. Akkor is, most is a főhősünk helyébe sikerült éreznem (s nem képzelnem) magam. Igen az előttem szólóknak, béklyóként telepszik rám ez a nyomasztó érzet/hangulat. De el is tart a végéig, viszont már szurkolni is fárasztó a hősünknek, mert ott lebeg a levegőben a végkifejlet. Időről időre azért belekezdek, csak nem mindig akarok a végéig jutni. Nálam ennek ellenére, vagy ezért 5/5!
Hihetetlen gyenge film. Sokkal többet vártam. Alig volt benne izgalom, ugyan az a helyszín szinte egész végig, alig történik valami és akkor is kb ugyan azok a dolgok ismétlődnek. Kevés film után állok fel úgy, hogy ez csak időpocsékolás volt, de ez ... Több