
Vélemények (22)
Végül is, egy semmitmondó filmet láthattam. Vannak történések. Hétköznapi események. A filmnek azt a címet is adhatták volna, mibe születik a kisbaba. Furcsa, hogy egy babát váró nő miért áll össze a film végére egy olyan pasival, akit soha nem is sz... Több
Na ez a film már végre olyan ízléseket ütött meg ami számomra is emészthető volt. Viszont még így sem érte el a jó kategóriát inkább egy közepes átlagos szintet hoz de azt kellemesen.
Meg akartam erősíteni mérhetetlen ellenszenvemet Seth Rogen iránt, ugyanakkor az is cél volt, hogy ne akarjam megnézni a „Csekély esély” című filmet, bár Charlize Theron szereplése miatt gondoltam rá. A célok szempontjából remek filmet választottam, mert mindkettő teljesült! Seth Rogen megszerezte a stabil első helyet azoknak a személyeknek (direkt nem színészt írok, mert nem tartom annak, mivel totálisan tehetségtelen, ráadásul tenyérbemászó képe van) listáján, akiknek a filmjeit messze el kell kerülnöm. A személyéhez társítottam Judd Apatow minden elkövetett és a jövőben elkészítendő munkáját is, mert aki ilyen minek is nevezzem műveket hoz létre, az nem érdemli meg a rendezői címet. Az eddigiekből nyilván kiderül, hogy nem én vagyok a célközönsége ennek a taplóhumorú filmnek. Minden második mondat trágárság, vagy altesti poén. Katherine Heigl a női főszereplő, róla elég annyit megjegyezni, hogy nem több és nem kevesebb mint egy beszélő hajasbaba. Annyit azért illene tudni az átlag filmesnek is, hogy nem minden a szépség, nem hátrány, ha a kiválasztott szereplő játszani is tud. Heigl esetében azonban ez szóba se jöhet. Gyakran lehet olvasni a véleményekben, hogy kárbaveszett a film megnézésére fordított idő. Erre a megállapításra ez a legmegfelelőbb példa.
Egy rossz vígjátékra vártam mikor belefogtam, de meglepően jót szórakoztam. A sztereotípiák kavalkádja csapott arcon. Látszott a filmen hogy nem gondolták túl az egyszerűségre törekedtek és ez tök jól áll neki. A szituáció kicsit hétköznapi és nem i... Több
Hát...ez a film eléggé gagyi lett. Az egész egy hatalmas káosz. És a színésznő alakítása is volt már jobb. A párbeszédek unalmasak, és trágárok. Ha a kettő óra helyett másfél óra lett volna, talán élvezhetőbbé válna, de így szörnyen gyenge lett.
Nagyon jó vígjáték. Csak ajánlani tudom. Bár ha rossz lett volna akkor is valószínű imádtam volna Katherine Heigl miatt. Egyik kedvenc színésznőm. Bármilyen filmet elvisz a hátán akár törött lábbal isXD A végére a történet kicsit leült és csökkentek a poénok is. Picit felemás volt így, de ettől még klassz.
Hasonló filmek
Óvatosan kell bulizni és néha még idősebb fejjel is vigyázni! Ha nem vigyázunk a kong könnyen megkondul!
Sokszor láttam már a Felkoppintva filmet, de valahogy nem tudok megunni, újra és újra tudok nevetni a srác vicces beszólásain, a se veled se nélküled pár vicces vívódásán.
A jó dumák miatt szeretem nagyon ezt a filmet. Viccesek a párbeszédek, humorosak a vita jelenetek, , nagyon emberiek a színészek és nagyon humorosan mutatja be a terhesség árnyoldalait de annak ellenére hogy vígjáték, mégis tanulságos.
Felejthető film, nem hagyott mély nyomot bennem. A történet sablonos, a humora egyáltalán nem jó. A színészekre nem igazán lehet panasz, de egyszer elég megnézni, mivel nem valami szórakoztató!
Erősen közepes kategóriát ütött meg eme mű. Inkább pozitív értelemben érteném ezt mivel ez éppen elég arra, hogy jól szórakozzak azonban maradandó emlékeket nem fog okozni ez biztos. Ettől függetlenül ha teheted nézd meg, kikapcsolódni vágyóknak megfelel.
Sajnos egy hulladék. Oké, hogy reálisan akarja megjeleníteni hogy mi történik akkor, ha az ember lánya akaratlanul teherbe esik, de a folyamatosan füvező pasi a nyomi, füvező, pornó oldalt szerkesztő barátaival együtt annyira lúzerek, hogy ilyen a va... Több