
Érdekességek (10)
A film összbevétele 10 952 000 dollár volt (imdb.com).
A film forgalmazó stúdiója, az MGM nem akart folytatást készíteni, így kerültek a folytatásai az Universalhoz.
Egyes pletykák szerint a film a végső vágások előtt kimondottan hosszú volt, közel három órás, ezért rengeteg jelenetet kivágtak belőle, sőt egy alternatív befejezést is leforgattak. Mindezen jeleneteket máig egyetlen kiadásban sem mutatták be.
A film bemutatása idején egy kisebb tömeg gyűlt össze a forgalmazó stúdió, az MGM székháza előtt, és kérték, hogy tiltsák be a filmjüket, mert úgy érezték, hogy erőszakra ösztönzi a gyerekeket.
A Karent alakító Catherine Hicks a film forgatása idején már a jegyese volt a Chucky baba tervezőjének és kivitelezőjének, Kevin Yaghernek. 1990-ben egybe is keltek.
9 millió dollár volt a költségvetés, 44,2 millió dollár pedig a bevétele.
Chucky teljes neve Charles Lee Ray, ami három sorozatgyilkos nevének kombinációja, Charles Mansonné, Lee Harvey Oswalddé és James Earl Rayé.
Hasonló filmek
Az a hír járja, hogy John Lithgow szóba jött Chucky hangjaként.
A film bemutatója aznapra esett, amelyik nap a filmben Charles Lee Ray átadta a lelkét a babának (1988. november 9.).
A jelenetben, amikor Chucky Maggie után fut a folyosón, Chuckyt valójában Alex Vincent kishúga játssza.